Hát, egy újabb régebbi cím, ami csak most ki lett pipálva. A ki mivel játszik topicban már írtam róla, és nem sokat változott a véleményem, így most rövid leszek, de legalább önismétlő; van pár erős rész, de a történet összességében egy kliséhalmaz, ami sokszor szirupos, túlromantizált és a valósággal csak felszínes kapcsolatot ápoló.
SPOILER
A legvégén az indián srácot választottam pasinak, és a játékosok 14%-a döntött még így. 
Ryan-t egy utolsó gecinek tartottam végig, hiába ő felé akartak terelni a készítők, nem tudtam neki megbocsátani. Az indián az meg jó gyereknek tűnt, pláne ilyen felhozatal mellett. Meg hát ne maradjon már szegény gyerek egyedül, kanosan ott a sivatagban.
Ryan-t egy utolsó gecinek tartottam végig, hiába ő felé akartak terelni a készítők, nem tudtam neki megbocsátani. Az indián az meg jó gyereknek tűnt, pláne ilyen felhozatal mellett. Meg hát ne maradjon már szegény gyerek egyedül, kanosan ott a sivatagban.Hát ezt most nem eresztettem bő lére, BOCS.
TL, DR: Nagyon szerettem volna szeretni, de nem sikerült, nem fogott meg a sztori, öregnek éreztem magam hozzá.
Egyszerűen túl sokszor láttam már ugyanezeket a jeleneteket máshol, más előadásban. Az irányításra sem éreztem rá egész játék alatt; talán a lopakodós, taktikai részek tetszettek a legjobban. Ugyanakkor másnak a végigjátszását sokkal jobban élveztem anno nézni, mint most saját kézbe venni az irányítást. Elismerem a helyét és jelentőségét a játékiparban, de az azonosulás hiánya miatt ezt most inkább nem értékelném.
Azért nem ábrándultam ki teljesen, a Quantic Dream játékai közül a Heavy Rain-nel tervezek még tenni egy próbát (bár nem mostanában); azon a játékon még érzem azt, amit itt hiányoltam. Az egy felnőttesebb, komolyabban vehető sztorinak tűnik még abból az érából, amikor nem akartak mindenkinek eladható játékot készíteni.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
