Cuno, Cuno... Hú, de ütnivaló kis rohadék volt! Legszívesebben agyonlőttem volna (a Cunoesszével együtt), amikor először találkoztam vele. De erőt vettem magamon, mert Harryt nem olyannak képzeltem el (elemző agyú, mellé valamelyest empatikus figurának alkottam meg). A kis sz*rházi játék közben persze megismerhetővé válik valamennyire; egy idő után már inkább sajnáltam kicsit, és én is (a gép előtt ülő, a játékot irányító ember) empatikusabban közelítettem felé. Sőt, talán kicsit meg is lehet kedvelni

Endure. In enduring, grow strong.