Undead Settlement lement, tokkal-vonóval. (Mielőtt továbbmentem volna, ránéztem egy végigjátszásra, és a jelek szerint minden bejárható helyet megtaláltam ott.)
Nagyon tetszett a hely: még jobban "összerakták", mint a Lothric falat, pedig az is kedvemre való volt! Kicsit olyan lightosabb horror-rémálom hangulata volt az egésznek.
Remek volt a szerteágazóság, a rengeteg kis ösvény stb., a jump scare jellegű dolgok (pl. elsőre a ketrechulla - utána már figyeltem árgus szemekkel mindig), és csak ismételni tudom magam: baromi jó a pályadizájn is!
Amit említenék, mielőtt elfeledem: már tudom, honnan vették (textúrázták át) az ER kriptabeli idegesítő kis mitugrász dögjeit
Na, itt sem voltak kevésbé idegesítőek ezek a lesből le- és előugró vagy éppen magaslati pontról köpőcsövező kis rohadékok!
De a legszemetebbek (jó értelemben véve) a "hittani sulis dadusok" voltak! Azokhoz mindig félve közeledtem, mert az első három küzdelemben három különféle módon is okoztak meglepetést.
Hümmögi hagymalovag itt is megjelent - kellemes visszatérő szereplő DS1-ből. A csigalassú tűzdémont ketten nyomtuk le.
A boss (a hullatojásos, albínókezű fa-hulla-akármicsoda) nem volt nehéz, bár a második fázisban idegesítő volt, amikor kapkodta fel a sebezhető részét, így szaladgálhattam ide-oda.
Path to Sacrifice irányába/előtt a black hound, izé, akarom mondani, ez a borealis lovag keményebb volt. Már elszoktam ettől a tempótól, így elsőre agyon is vert mire felocsúdtam. Ezt leszámítva egyébként háromszor haltam a területen:
1. Még az elején, amikor kiér az ember a fa körüli csoportosuláshoz. Itt gondoltam, hogy nem kifizetődő berohanni a sűrűbe, így a perifériáról kezdtem levadászni őket. Az elején ment is, de egy helyen nem vettem észre, hogy vannak még ketten kicsit odébb húzódva, így amikor rámentem a kinézett hollowra, hirtelen ketten vetették rám magukat oldalról. Dodge el, de persze, hogy a fa felé történt ez. Hátam mögül egyszercsak mélyebb női kacaj, és a megtermett dadus meg három madárijesztő is rám mozdult. Kicsit kergetőztünk, közben talán hármat lecsaptam az összesen hat főből, majd megtanultam, hogy az a nyomkövetős feketésen tekergő varázslat, amit ellő a dadus, bevéreztet. (Meg is haltam.)
2. Ezt követően vagy másfél órán át megúsztam halál nélkül, mialatt felderítettem a falu nagyobbik részét. Majd kiléptem, nem tábortűznél, hanem a Carim lovag felé vezető kőhíd közepén. Amikor visszaléptem később - és ez tanulságos, azért írom le így -, abban a pillanatban, ahogy betöltött a mentés, az egyik ketrechátú, fűrész/machetét markoló barom és egy dadus azonnal püfölni kezdtek, mint a répát. Gyakorlatilag egyszer bírtam talán felállni a földről mielőtt meghaltam volna. Miként lehetséges ez, miközben "tiszta volt a terep" a mentés idején? Hát valószínűleg úgy, hogy amikor még a mentés előtt megküzdöttem velük (a dadussal és a három lábascipelővel; persze külön-külön) mindkettő beesett a csatornarendszer alsóbb részéből elérhető szurdokba, és a jelek szerint túlélték ezt a zuhanást. Majd a program, mivel nem odalentre valók, szépen visszarakta nekem őket az induló pozíciójukba! Köszi szépen, DS3!
3. Itt csak magamat szidhatom: gondoltam, hogy a faluból való távozás előtt még lecsapok egy-két XP gazdagabb figurát - egészen konkrétan a fent említett, híd körüli társaságot. Az utolsó fazekas/machetés baromnál valahogy zsinórban háromszor is elrontottam/rossz ütemben szerencsétlenkedtem, és ez elég volt ahhoz, hogy egyrészt alaposan levigye a HP-m, másrészt pont betoljon egy bevéreztetést a végére, ami a kevés HP-ról kampóva is rakott.
Egy halál volt még, az említett Borealis lovagnál.
Mielőtt elfelejtem: a toronyban az óriást lecsaptam. Az XP-re hajtok, nincs haverkodás!
Path to Sacrifice-nál elérkeztem ahhoz a pihenőhöz, ahol a két lovag van. Itt egyszer a mélybe zuhantam (az egyik lila ködöt eresztgető dög leesett a szakadék széléről az utolsó csapásomra, én meg utána), de máskülönben eddig nem volt vészes. Az ER-ben alkalmazott újrafelhasználást egyébként itt is látni vélem: az ottani sázrnyas beastek, még a mozdulataik egy részében is, gyanúsan emlékeztetnek az itteni figurákra.
Ja, igen: még mindig a kutyák a legrohadékabb, legkiszámíthatatlanabb mozgású szörnyek a játékban. Nem viccelek, az undead settlementben az egyik fél HP-ról majdnem kinyírt! Egyszerűen mindig akkor szökkelt odébb, amikor ütni akartam - még a kamera sem bírta lekövetni. ER-ben és DS1-ben sem voltak sámlik a kutyulik, de itt maga az ördög bújt beléjük!
Endure. In enduring, grow strong.
