Catacombs of Carthus (Smouldering Lake és Demon Ruins)
Még kicsit farmolgattam a Road to Sacrifice black knight-ot, aki rövidesen dobott végre egy black knight great sword-öt! Tetszett, hogy irdatlan nagyokat lehet ütni vele (két kézben fogva tudtam csak használni egyelőre), és ugyanott (rájárva a lovagra, illetve másik irányban a két darkwraithre) gyakorolgattam vele néhány kört, hogy szokjam. Mert bejött a fegyver. Amikor úgy éreztem, hogy tűrhetően ráéreztem, elindultam a katakombákba... majd itt 5 perc után visszacseréltem a fegyvert a calymore-omra, és azóta vissza sem néztem
Ugyanis itt a katakombákban, még eléggé az elején, egy vörös szemű, görbe kétkezes kardos csontvázpáros úgy elkente a számat, hogy rossz volt nézni. Egyszerűen lassú voltam a karddal, és nagyon hamar kifogytam mindig a staminából. Úgyhogy elég gyorsan visszaváltottam a megszokott pengére. (Ami viszont veszett jól szuperált végig.)
Innentől viszont nem volt halál: a claymore-ral simán végigmentem a katakombákon, majd a "parázsló" tavon és onnan a démon romokon.
A katakombák tetszett, és itt találkoztam egyrészt régi ismerősökkel a DS1-ből (kerékbe tört csontvázak), másrészt itt voltak az eddigi kedvenc ellenfeleim: a vörös szemű, két kopesh jellegű karddal hadonászó, kiszámíthatatlanul ugráló/szinte lebegve dodge-oló, csuklyás csontvázakkal! Nagyon pörgős és gyorsan a végkifejlethez jutó, de mégis szórakoztató és izgalmas kis csatákat lehetett vívni velük. Baromi jó ellenfelek voltak: szinte vártam, hogy legyenek még többen is többfelé!
A bossnál (High Lord Wolnir) először néztem, hogy mi a szar? Oké, hogy ergyán mozog, lassan és kiszámíthatóan, de alig sebzem. Majd amikor véletlenül kiderült a dolog nyitja (nem írom le, ne spoilerezzek esetleg idetévedőknek előre), onnantól nem egészen egy percen belül feküdt is a csóka! Összesen egy estusomba került az egész harc.
A tavat láthatóan játékossz*patásra kreálták, de én nem mentem bele a játékba: a fák fedezékében összeszedtem mindent, a rákokból is csak annyit ütöttem le, amennyit feltétlenül kellett. (Amikor kiderült, hogy a falak nem védenek a ballistától, akkor kilövettem vele azt, ami mögül ragyogás érkezett: és lám, volt ott egy remek kis gyűrű!
) A kukacon túljutva az Old Demon King (vagy kicsoda) újfent csak egy nagyon egyszerű boss volt: végtelenül lomha volt, röhögve vertem agyon.
A démon romoknál elbóklásztam egy darabig, mire mindenhova eljutottam. Pontosabban nem mindenhova (legalábbis első nekifutásra), de erről mindjárt alább. Itt azért ezek a tűzlabdás varjú akármicsodák elég kellemetlenek voltak.
Miután érzésre végeztem mindennel, megnéztem egy szokásos walkthrought, hogy lássam, kimaradt-e valami. Nos, rögtön a katakombák elején egy illúziófal (persze pótoltam), illetve a démon romoknál is egy illúziófal (ami az egyik black knighthoz vitt). Ezt is pótoltam.
Viszont úgy tűnik, buktam egy küldetést, mert Wolnirt hamarább rendeztem le, mint ahogy elnéztem a tóhoz. Mindegy, szerencsére a DS-ekben ezek a küldetések nagyjából a "tökmindegy" kategóriába esnek. E miatt egyébként egy invasion is kimaradt, ahol pedig kieshetett volna a játék elvileg legdurvább kétkezes kardja. (Ami olyan giganagy és lassú, hogy amúgy sem használtam volna.)
Most Irithyll következik: Wolnir után kilépve az új pályára egyszerűen elképszetően gyönyörű és hangulatos a havas tájban felsejlő város! Viszont a szabadságomnak is vége, holnaptól meló, és a napi 3-4 óra DS3 helyett jön a napi kb. 1 óra. Kicsit sajnálom, de ugyanakkor nem is baj, mert azt láttam itt a tónál/romoknál, hogy ugyan a harcokra nagyon odafigyelek, de a pályákra már kevésbé. (A lávában lévő cuccokat meg sem néztem pl., hogy meg lehetne-e valahogy szerezni: szimplán skippeltem őket.)
Endure. In enduring, grow strong.
