Na ő az, akit sose felejtek el. Teljesen érdemtelenül került ebbe a kategóriába, de ha levesszük a Nameless Kinget (mert vele is volt szerintem vagy 30-40 tryom), akkor egészen biztos vagyok abban, hogy az alapjátékban nála többször haltam, mint az összes többi helyen együttvéve.
Ez volt az egyetlen boss, amelyiknek az egyik támadására egyszerűen nem jöttem rá. Egy fejszés ugrás volt és az minden esetben sebzett rajtam vagy 2/3 - 3/4 HP-t. És egyszerűen annyit hibáztam azért mindig, hogy az elég legyen ahhoz, hogy baj legyen. Főleg mikorra már annyira befrusztrált, hogy rendesen pánikoltam, mikor azt csinálta, és ettől még többet hibáztam. Panic-roll, elfutás, kimért dodge, kiszámíthatatlan futkosás; semmi se segített: az mindig betalált. Tök fura, mert egyrészt jól feltápoltan mentem oda, másrészt kb. senkinek nem emlékezetes boss tudomásom szerint, mert annyira egyszerű. Nekem nem volt az. Nem is git guddal lett meg, hanem egy alkalommal azt nem tolta spam-szerűen, csak asszem vagy egyszer max, és azonnal le is vertem.
A Nameless King ment még nehezen, de ott ezt el tudtam fogadni. Tudtam, hogy nehéz, meg ami fontosabb, nem volt neki ilyen "tehetsz bármit, ez be fog menni" attackja. Hibáztam ott is sokat, de ott tényleg működött a git gud. Nála tényleg azt éreztem, hogy most már menne megint is, és elérhetnék oda, hogy menne mindig. Na az Armour nem ilyen volt. Kettőjükön kívül, ahogy ezt anno írtam is, Pontyff volt nyöszörgős (8-10), meg a twin princesen, és az endbosson volt talán 5 try körüli menetem, asszem. Bossokkal rajtuk kívül nem volt gond, mindenki megvolt zömmel egyből, vagy max 3-ból. Az egyetlen kivétel a többi közül, aki durván szerencse volt, az Champion Gundyr, aki valahogy meglett ilyen negyedikre kábé, de úgy, hogy levertem fél-negyed HP-ról estus nélkül 1 HP-n senkisetudjahogyan. Máig nem értem, totál mázli volt, és ha meghalok akkor, lett volna még sok-sok try. Valahogy sikerült, pedig ott azt éreztem az első tryokon, hogy nála elleszek napokig akár.
Kb. a Valiant Gargoyles-szal tudnám egy kategóriába tenni, csak ott a duplakatana (vérzés sincs, meg le is "boink"-ol a fegyó róluk, ami kb. mini-stagger rajtam) nem volt jó döntés. Ha azt elengedem, könnyebb lett volna, csak akkor még nem tudtam erről a dologról, hogy a two-handedezésnek milyen előnyei vannak a +strength-en kívül.
De ez a szemét... Haverom pont nálam volt anno, csinált is a kanapéról titokban egy videót az egyik tryomról meg ahogy szenvedek és időnként elküldi röhögve. Sose játszott ilyenekkel és pont a legrosszabbat látta belőle, azt hiszi máig, az egész game brutál nehéz és mindenhol 40x kell halni.
A Dancertől én is tartottam, simán meghalt, maradt legalább fele estusom. Jó tanulság, hogy a hírnév nem minden.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Az ellenfelek vagy kemények (a mindenféle lovagok pl.), vagy ha esetleg nem annyira janik, akkor meg sunyiból támadnak, lehetőleg többedmagukban, és lehetőleg valami trükkel (pl. estus ivást letiltó gránát kíséretében). Viszont korrektek, semmi "szemmel verés", mint a börtönben a nyanyák... Én élveztem, persze anyáztam is közben. (Pl. amikor szembesültem vele, hogy a csuklyás figurák lazán visszagyógyítják a lovagokat.) Kétszer haltam, míg felfedeztem az egészet. Volt egy szemétláda Boreal Outrider Knight is, akit eredetileg csak ki akartam csalni a keskeny lépcsőről, hogy legyen hely verekedni, majd kiderült, hogy vagy egy bizonyos határon nem megy túl (ki a hídra már nem tudott jönni) vagy elakadt, úgyhogy biztos távolságból szétlőttem. (Annyira azért nem vagyok lovagias, hogy ilyen - véletlenül adódott - helyzetet ne használjak ki 
