Jókat szoktam szórakozni Drinker stílusán, és van, amiben igaza is van. Nekem az vele a gondom, hogy ez az ellenkultúrás, alt-rightba hajló, minden liberális vonulattól reszkető szemlélet egyike a piacoknak, és ő ebből a piacból él. Van, amikor szembemegy ezzel, de általában azt mondja, amit a közönsége hallani akar. Nem annyira idegbetegen, mint egy Nerdrotic vagy a többi hasonszőrű, mert ő a "kiegyensúlyozott konzervatív filmkritikus" szerepét vette magára, de azért tudja tolni a faszságokat.
És amikor olvasottabb vagyok egy szituációban, mint ő, akkor rohadtul idegesít, hogy ugyanazt az ostoba narratívát harsogja, mint az összes többi manly man kollégája. (Pl. tavaly nagyon megorroltam mindenkire, aki akár a Witcher, akár más feldolgozás kapcsán szentírásként idézgette a több helyről kirúgott, általánosan gyökér hírnevű ex-Witcheres író szavait, mely szerint az írók gyűlölik az alapanyagot.)
A Critical Drinker After Hours podcastekben viszont meg szoktak jelenni normálisabb arcok is, meg kevésbé kiélezettek a vélemények, azt jobban szeretem hallgatni.
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Disney+ Star Wars
Először engedtem az algoritmus csábításának és belekattintottam egy critical drinker videóba. Na hát nem véletlenül nem tettem ezt eddig, 2 percig bírtam.
Ez a hülye álakcentus már mindjárt idegesítő volt, 56szor elismételni ebben a 2 percben a "sTroNg FeMaLe"t pedig még elviselhetetlenebbé tette. Fárasztóak már ezek a gyűlöletkeltő és - hullámot meglovagoló videók, pont ezért nem lehet már semmit se kritizálni mert minden ellenvéleményt összemosnak az ilyen incel majmokkal.
Szóval na, amit írsz az alapján is simán kihagyható.
Amúgy SPOILER

Trinity tényleg van benne 5 percet aztán csá?
Miatta gondolkodtam, hogy belenézek, de így aztán tényleg minek.
Miatta gondolkodtam, hogy belenézek, de így aztán tényleg minek.Nem tudom. Andorból - bár nehézkesen indult valóban - pont annyi részt adtak ki, ami egyben nézve adott egy jó ívet, tartalmazott egy jó csattanót, valamint meghozta a kedvem, hogy folytassam. Itt hiába jött két rész, valahogy sikerült egyszerre kifejezetten unalmasnak maradni, de mellette iszonyatosan rohanni is a történésekkel.
(Mando meg összességében is egy retkedék, de ezt hagyjuk is, mindenki tudja már a véleményem.
)
Amúgy hogyhogy semmi kínos?
Random félmeztelen scene (mifasz?), vákuumban tűzoltás (miafasz?!), aTtAcK mE wItH aLl YoUr StReNgTh (még a jelenetben is kinevették!), tíz centiről távcsővel nézés, iker "plot twist" (aztán azonnal megtalálják mindkettőt a galaxisban, és mindenki tökéletes memóriával fel is ismeri őket*), értelmezhetetlen kung-fu hadonászás... És még csak bele se kellett tekernem egyik részbe sem, szimplán a kommentedet olvasva villantak be sorra.
*
SPOILER
Szerk: Andor egyébként már az első epizódokban is megmutatta, hogy a dialógusokat nem a középiskolás színjátszókörben írták, itt egyelőre nem győztek meg erről.

Ezt pedig vissza is vezetném a rohanásra, mert bár alapban is elég ócska plot device, de lehetett volna azért hosszabbra és feszültebbre írni az egész helyzet tisztázását, meg a nézőknek se azonnal lelőni. Nem volt semmi kapcsolatunk még a karakterrel, abszolút nem érdekelt, hogy lesittelik... Ja oké, mindegy, már szabad, és mindenki tudja, hogy ártatlan, és azt is, hogy van egy gonosz ikertestvére.
Szerk: Andor egyébként már az első epizódokban is megmutatta, hogy a dialógusokat nem a középiskolás színjátszókörben írták, itt egyelőre nem győztek meg erről.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Hát én nem tudom...de őszintén:
A felszopkodott Andor se kezdődött valami fenomenálisan! Sőt a Mandó évadok is hoztak retkedék részeket!
Ez eddig semmi extra valóban, de semmi kínos! És ez már manapság SW fronton a léc le nem verése...
Én megvárom mire fut ki, de persze abban egyetértek hogy ha nem készül el akkor a világ nem veszít semmit.

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”
Mára ülepedett kicsit - még rosszabb lett a véleményem 

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 15:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [20]
- 01:14
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [4]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]