Jól le vagyok maradva, de a hétvégén sikerült befejezni. Az érzés főleg úgy fura, hogy amúgy az Act III közepén jártam már novemberben, csak akkor abbamaradt, mert nem voltam teljesen kibékülve pár dologgal.
Barátnőm nekiült, én pedig becsatlakoztam mellé couch co-op kampányban, és letoltuk. Igazából csak az élményeimről akarok írni kicsit, mert már volt itt írva róla sokminden. Ez egy fantasztikusan összetett, csodálatos játék. A karakterek, a zenék, a jelenetek, a világ maga, minden aprólékosan és tényleg hatalmas gondoskodással készült. Rengeteg sokat befolyásoló döntési lehetőség van, kivételesen sok kifutással.
Ahogy szoktam, meg ami miatt utálom magam, hogy megint inkább a negatívumokról beszélnék, mert azoknál a játékoknál, ahol szinte mindenről csak a legmagasabb szintű dícsérettel lehet írni, ott a maradék az, amit inkább ki szoktam emelni.
-Harcrendszer: A DoS 2 köröket ver rá, évekkel előrébb jár, a cooldown alapú harc sokkal élvezetesebb és funabb. Az, hogy nem mersz elnyomni semmit, mert hátha kell később, végül azt eredményezi, hogy úgy dédelgetem azt az egy darab magas szintű spellslotomat, hogy még az endbossra sem szívesen nyomom el. Értem, hogy így lehetett implementálni a tábort meg a pihenést, meg hogy ez az original DnD rendszer, de ez egy szar rendszer, amit meghaladtunk.
-Kocka: Szóval ez... ez megint nem az igazi. A rejtett kockával nincs bajom, de ezzel a kirakottal annál több. Tehát az, hogy igazából egy 1-es dobással BÁRMIT el tudsz szarni, az elég frusztráló. És ezek maradnak meg, a frusztráló emlékek, mert a sikerből sokkal több van, de néha a leglehetetlenebb helyzetekben jön az 1-es dobás.
-A háttérszál: Nem teszem spoilerbe, mert konkrétan ezzel kezdődik a játék, de ez az egész mindflayeres, parasites, űrhajós dolog nekem annyira, de annyira immersion-breaker és annyira kilóg a világból, hogy erre csak a számat húztam. Most ez fura lehet, mert ez kvázi a főtörténet, de a játék mindig csodálatos és szuper, amíg ez a szar elő nem jön. Kicsit Assassin's Creed utánérzés, hogy értem én, hogy a jelen/jövő a főtörténet, de leszarom, vissza akarok menni a középkorba és úgy tenni, mintha ez nem is lenne. Ez nagyon nem kellett volna, totál kiesik a képből nekem.
-Act III: Eleve, amiért otthagytam, az a túl hirtelen túl nagyra nyílt világ volt, ahol mindenki siettetett mindenhova. Most is ez volt, de túllendültem/ünk rajta és végigvittük. Megérte, csak ez a nyamvadt Act III ne ilyen lenne, mintha egy másik játék lenne, eleve a döntéseket tekintve is. Ahogy más is írta, itt már erősen szorítanak rá a dolgokra, egyre inkább szűkül a mozgástér. Nem tudom, hogy ez mennyire van összefüggésben azzal, hogy early accessben a game eleje volt játszható, vagy csak Game of Thrones módjára muszáj volt elvágni mindent a végére és az így sikerült.
De ezek mind nem számítanak, toljátok le.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
