Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld!

Nekem a BG1-2 kimaradt. Neverwinter Nights volt a "nagy klasszikus" nekem. Az eslő BG-t elkezdtem egypár éve PS-en, de... tudod ez az, hogy ha nincs meg a nosztalgiafaktor, akkor élvezhetetlenül ósdi már sajnos.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Csak a háttérszál/mindflayer dologra: igazából ez az egész kicsit Lovecraft-jellegű, nagyon idegennek tűnő, síkváltós, csápos, illithid vonal (az "űrhajóval" együtt) szerves része a világnak, nem lóg ki, csak legfeljebb nem találkoztál vele eddig így számítógépes játékban, és ezért furcsa lehet, ahogy "megtöri" a generál-klasszikus fantasy képet.
Amúgy a Baldur's Gate 2-ben (20+ évvel ezelőtti cRPG) a githek is hajóval (csak az kicsit kevésbé fantasztikus kinézetű repülő hajó volt az emlékeim szerint) jelentek meg, ugyanúgy a semmiből. Az Asztál tengereken így hajóznak

A harcrendszer kritikájával abszolút egyetértek (gondolom, csekkoltad is, mert mintha láttalak volna a minad DoS 2-be belépve ), az Act3 kritikával is (bár egy idő rájön az ember, hogy nem ketyeg semmiféle óra, inkább csak bizonyos küldetések teljesítése/kimenetele elzárhatja mások megoldását az emlékeim szerint). A kocka néha idegesítő (dupla egyes, anyone?), de szerintem jó dolog, hogy bármekkora penge vagy is, mindig van esély a bukásra, s ez fordítva is áll, lehet lehetetlennek tűnő helyzetben ordas mázlid (20-as dobás). Ráadásul a játékban sokszor az ilyen nyíltan dobós dolgoknál a kudarc sem volt feltétlenül tragédia, hanem érdekes vagy röhejes irányba lendítette tovább az események folyását.

Nekem is nagy élmény volt a játék: bétáztam a vége felé, végigvittem (nagyon alaposan, nem rohanva) egy karakterrel, majd Act2 közepéig egy (custom) Dark Urge karakterrel. Ám hiába volt egészen zseniális és élvezetes egy már-már komikus mértékben szarrágó, szadista, kárörvendő, vérszomjas figurát játszani (baromi jól megcsinálta azt is a Larian - olyan szívatásokat letolt a karakterem, hogy nem egyszer hangosan felröhögtem), addigra (közel 350 óra játék után) besokalltam. És valahogy nem hiszem, hogy mondjuk 2 éven belül elő fogom venni a játékot. Nem tudom, hogy valaha elő fogom-e venni vagy ha igen, akkor végig fogom-e még játszani? (A DoS2-vel ugyanígy vagyok - nagyon-nagyon tetszett, mégis, akárhányszor újrakezdtem az évek során, a kezdőszigeten nem jutottam túl, és mindig félreraktam azzal, hogy valahogy még sincs meg bennem a hangulat.) Miközben a BG1-BG2 párost pár évente menetrendszerűen végigtolom, széles mosollyal az arcomon. (Hiába tűnik helyenként már-már zavaróan egyszerűnek és bekorlátozottnak - főleg a szabályrendszer korlátai miatt - pl. a BG1.) Fura dolgok ezek, én sem értem teljesen magamat
(Bár az ER-ben most már több mint 350 órám van, idén januártól, és a harmadik végigjátszásom elején vagyok. És szinte biztos vagyok abban, hogy az alapjátékot végigviszem. A DLC-t nem tudom, az így utólag visszagondolva már soknak tűnt az alapjáték után. Le is fárasztott a végére.)

Endure. In enduring, grow strong.

Baldur’s Gate III

Jól le vagyok maradva, de a hétvégén sikerült befejezni. Az érzés főleg úgy fura, hogy amúgy az Act III közepén jártam már novemberben, csak akkor abbamaradt, mert nem voltam teljesen kibékülve pár dologgal.

Barátnőm nekiült, én pedig becsatlakoztam mellé couch co-op kampányban, és letoltuk. Igazából csak az élményeimről akarok írni kicsit, mert már volt itt írva róla sokminden. Ez egy fantasztikusan összetett, csodálatos játék. A karakterek, a zenék, a jelenetek, a világ maga, minden aprólékosan és tényleg hatalmas gondoskodással készült. Rengeteg sokat befolyásoló döntési lehetőség van, kivételesen sok kifutással.

Ahogy szoktam, meg ami miatt utálom magam, hogy megint inkább a negatívumokról beszélnék, mert azoknál a játékoknál, ahol szinte mindenről csak a legmagasabb szintű dícsérettel lehet írni, ott a maradék az, amit inkább ki szoktam emelni.

-Harcrendszer: A DoS 2 köröket ver rá, évekkel előrébb jár, a cooldown alapú harc sokkal élvezetesebb és funabb. Az, hogy nem mersz elnyomni semmit, mert hátha kell később, végül azt eredményezi, hogy úgy dédelgetem azt az egy darab magas szintű spellslotomat, hogy még az endbossra sem szívesen nyomom el. Értem, hogy így lehetett implementálni a tábort meg a pihenést, meg hogy ez az original DnD rendszer, de ez egy szar rendszer, amit meghaladtunk.

-Kocka: Szóval ez... ez megint nem az igazi. A rejtett kockával nincs bajom, de ezzel a kirakottal annál több. Tehát az, hogy igazából egy 1-es dobással BÁRMIT el tudsz szarni, az elég frusztráló. És ezek maradnak meg, a frusztráló emlékek, mert a sikerből sokkal több van, de néha a leglehetetlenebb helyzetekben jön az 1-es dobás.

-A háttérszál: Nem teszem spoilerbe, mert konkrétan ezzel kezdődik a játék, de ez az egész mindflayeres, parasites, űrhajós dolog nekem annyira, de annyira immersion-breaker és annyira kilóg a világból, hogy erre csak a számat húztam. Most ez fura lehet, mert ez kvázi a főtörténet, de a játék mindig csodálatos és szuper, amíg ez a szar elő nem jön. Kicsit Assassin's Creed utánérzés, hogy értem én, hogy a jelen/jövő a főtörténet, de leszarom, vissza akarok menni a középkorba és úgy tenni, mintha ez nem is lenne. Ez nagyon nem kellett volna, totál kiesik a képből nekem.

-Act III: Eleve, amiért otthagytam, az a túl hirtelen túl nagyra nyílt világ volt, ahol mindenki siettetett mindenhova. Most is ez volt, de túllendültem/ünk rajta és végigvittük. Megérte, csak ez a nyamvadt Act III ne ilyen lenne, mintha egy másik játék lenne, eleve a döntéseket tekintve is. Ahogy más is írta, itt már erősen szorítanak rá a dolgokra, egyre inkább szűkül a mozgástér. Nem tudom, hogy ez mennyire van összefüggésben azzal, hogy early accessben a game eleje volt játszható, vagy csak Game of Thrones módjára muszáj volt elvágni mindent a végére és az így sikerült.

De ezek mind nem számítanak, toljátok le.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.