DA:
A vánszorgás és a lassúság nekem is a halálom, és leginkább ezért esik nehezemre sok régi kiváló platformer/akciójátékot ismét előszedni, mert kiidegel az ottani mozgáskultúra. (De pl. egy 2014-es AC Unity a mai napig megállja a helyét.)
Már csak ebből és az átugorhatatlan kis cutscene-ekből is következik, hogy az RDR2-vel nem vagyok barátságban.
Nagyon szeretek egy-egy játékban 100-200-400 órákat eltölteni, de csak akkor, ha dinamikusan tudok haladni.
Aláírom, hogy Kratosék időhúzó teleportációi is idegesítőek, de ott mindig ellensúlyoztak azzal, hogy az átmenetelek során Mimir lore-kiselőadásokat tartott, amik engem érdekeltek.
GoW sztori:
A játékok történetét nem érdemes más médiumokkal összehasonlítani, papíron persze, hogy a hangyafasznyit eredetibb filmes forgatókönyv fog győzni, viszont ahogy a GoW építkezik, az fantasztikus, szemlátomást sokat érlelték, hogy az apa-fia kapcsolat, a mitológia és a játékmenet* egymást erősítsék. Ez a kiforrottság a Ragnarökben már nincs jelen.
*Masszív GoW spoiler
SPOILER
Pl. Faye rajzolgatott tele mindent az arany festékkel, hogy ezzel segítse halála után Kratos és Atreus útját.
Az utolsó fősztori szerinti jelenetet akárhányszor nézem újra, libabőrös leszek.
)
