Fórum » Nem számítástechnikai témák
Szét*** az ideg
Ez nekem is alapélményem, de ezt részben a kornak tudom be. Érezhetően több a rottyon lévő, kiszámíthatatlan ember az utcán, de régen nem zavartak volna ennyire. Viszont ahogy telnek az évek, csökken a "fiatal, gyors, erős és halhatatlan vagyok" hormonok mennyisége a szervezetben, majd elkezdenek az ismerősök sorra halni ilyen-olyan okokból, és hirtelen jobban megcsapja az embert a halandóság és az általános sebezhetőség érzése.
Nálam jó ideje alap, hogy esti programra ritkán megyek, és ha mégis kimozdulok, akkor csak taxival közlekedek haza. Még csak nem is a félelem miatt, egyszerűen nincs kedvem ötven percet zötykölődni egy buszon a többi homo sapiens társaságában.
Pár hónapja pedig épp a saját lépcsőházam előtt csövezett egy ilyen társaság, bár messziről észrevettem őket, úgy döntöttem, nem éjszakázhatom az utcán és erre hiába hívok rendőrt, amíg nem csinálnak semmit, úgyhogy bementem, még egy hellot is köszöntem odavetve a lépcsőházi etikett szerint, de természetesen belém kötöttek és utánam kiabáltak mindenfélét. Úgy tettem, mintha nem hallanám persze. Szerencsére nem jöttek be utánam, sok esélyem nem lett volna egy zárt lépcsőházban. Utána pár napig féltem kimenni a lakásból és hazamenni is, de még most is mindig úgy megyek azóta haza, hogy jó messziről vizslatnom, tiszta-e terep és ha nem, többet nem kockáztatnám már meg a bemenetelt. Úgy tűnik, szerencsére csak véletlenül, egy alkalommal verődtek valahogy oda és nem itt vertek tanyát.
Vidéken pedig nagymamám környékén lett a játszótérből drogtanya. Családok, gyerekek már nem is járnak egyáltalán oda. A hatóságok pedig néhány igazoltatáson kívül nem csinálnak semmit. Őt is féltjük és késő este, sötétben már mi sem szívesen megyünk át hozzá.
Szóval van bőven tapasztalatom a drogosokkal, saját szememmel látom az egyre növekvő méretű problémát és ahogy írtam, engem is már megtaláltak ilyenek random. Félelem és frusztráció van bennem, gyakorlatilag állandó veszélyben érzem magam közterületen. Ezért kívánom az összes ilyen halálát vagy örökre való elzárását. Ezek nem emberek, hanem kiszámíthatatlan ösztönlények. Ezért ebben az egyben támogatom a Fidesz által meghirdetett hadjáratot és akár szélsőjobbos elintézési módszert is, de nem igazán hiszem sajnos azt, hogy valóban meg fogják oldani a problémát, csak az említett Mi Hazánk szavazóbázisának magukhoz való édesgetése ez esetben is a cél. Nemrég pl. diszkóban razziáztak és fiatalokat állítottak elő, akik partydrogokat használtak. Hát nagyon nem ezeket, hanem a szintetikus szarokat fogyasztókat és terjesztőket kellene megfogni. Varázsgomba, kristály és társai, ezek változtatják tomboló őrültté a fogyasztóikat.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Dühöng ki magad, ha az segít, de ha lehiggadtál azért vedd észre, hogy mire vontuk itt fel többen a szemöldökünket.
Poltopikos kommentet tudom ilyenekre is ajánlani. Görgesd át az ilyen híreket, nyomj el egy kurvaéletet
, de ennyire belelovalni magad mintha személyesen érintett volna az eset, szerintem nem éri meg.
Pláne ez egy direkt ilyen célra létrehozott topic, aminek sztem baromira nem értitek a funkcióját. Ez egy dühöngő, ahol ki lehet írni magadból az indulatot, akár erősen eltúlozva is, semmi több célja nincs. Kb. mintha egy bokszzsákot ütögetnék, ti meg próbáltok itt erkölcscsőszt játszani.
A másik hsz-re nem reagálok, hiszen tiltott felhasználó esetén nem látom az általa közzétett tartalmat.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Én kérek elnézést, amiért segget csinálsz a szádból

I wish I could have known about the view from halfway down
Azért bírom, amikor te is és david is komolyan reagáltok egy-egy indulatosabb kommentemre, mintha a valóságban is azt csinálnám. Ezt most davidnek írom, hogy nyilván pl. ezen okból nem is vagyok orvos.
Aryx pl. tök jól kezeli ezeket a kommentjeimet, vele tudok konstruktív módon vitázni és még egyet is érteni azzal, amit ír.
Az álszent pedig az, hogy erkölcscsőszként beállítva magad kapom az ívet tőled 1-2 indulatos kommentemért, amit ez a drogos fasz tette váltott ki belőlem, miközben a drogos ámokfutóra érdekes módon egy rossz szót nem írtál. Mintha az én kommentjeim jobban zavarnának, mint amit ez az állat tett. Kb. mint a Bpi Autósok youtube csatorna kommentszekciója, ahol rendre a felvételt beküldőt ekézik, mert pl. spicli, mert rádudált stb., meg hogy ő az oka, hogy büntetőfékezést kapott, miközben a számos szabálytalanságot elkövető agresszív barom nem zavarja a kommentelők egy részét és még a büntetőféket is jogosnak gondolják.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Aztán persze rinyálsz, hogy a te mondandódat forgatják ki (nem), de nekem meg ideböfögsz ilyeneket, hogy én nem ítélem el a gyilkosokat, védem őket, meg simogassam őket...
Mert mertem azt mondani, hogy beteges az, hogy más kínok között elszenvedett halálán keresztül akarsz az elégtételen élvezkedni.I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Tessék, olvasd el akkor ezt is. Nekem gombóc van a torkomban az áldozatok elhomályosított képét nézve, akiknek annyi "bűnük" volt mindössze, hogy rosszkor voltak rossz helyen. Folyamatosan támadt rá emberekre a nyílt utcán ez az állat, rettegtek tőle a környéken. Előtte nap épp egy terhes nőre támadt, mint olvashatod.
Ha ezek után sem ítéled el ezt rohadékot és a hozzá hasonlóakat véded, közben pedig felettem ítélkezel, holott én csak rendet és biztonságot szeretnék, akkor valami nagyon nincs rendben nálad...
Hogy fordulhatott elő az ő esetében és az Árpád-hídi ámokfutó gyilkosnál is, hogy napok óta őrjöngenek, embereket támadnak meg a nyílt utcán, mégis következmények nélkül csinálhatják ezt? Beviszik, kihallgatják, elengedik, aztán folytassa mindaddig, amíg embert nem öl. Szerinted ez így rendben van?
Nem azt mondom, hogy az összes ilyet lőjék helyben agyon, ahogy Duterte csinálta, de legalább véglegesen zárják el őket a külvilágtól és emberek közé ezeket a folyamatosan tomboló drogos állatokat soha ne engedjék. Ez annyira egyértelmű, hogy nem is értem, miért kell vitázni róla, baszki.
De feladtam, hogy meggyőzzelek, nyilván ezzel sem tudtalak.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
De ha te 3 sör után ezt csinálnád, ugyanezt mondanám rád. Nem a drog a lényeg, nem az alkohol, nem az, ami kiváltja, hanem a tett, esetünkben a céltalan, ok nélküli lemészárlása ártatlan embereknek, aki valakinek a szülője, gyereke, párja. Azt mindenkinek magának kell tudnia alkohol esetén, hogy hol a határ, hogy ne váljon pl. egy agresszív barommá tőle és aki ezt ennek tudatában túllépi, annak ugyanúgy nincs bocsánat, de a szintetikus drogok tényleg tipikus orosz rulett. Minimális mennyiségtől is egy terminátor üzemmódba kapcsolt ösztönlénnyé válhatsz tőle. Tényleg úgy látom, hogy szándékosan nem akarod érteni, miről beszélek. De akkor fordítsuk meg: Ha tudnád, hogy az a 2-3 sör kiválthatná, hogy a fonói / Árpád-hídi stb. ámokfutóhoz hasonlóan viselkedj, akkor te egyértelműen nem innád meg.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 16:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [21]
- 01:14
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [4]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]
