(Természetesen szintén elismerve a beleölt munkát és mélységet, meg tiszteletben tartva, hogy másoknak mennyire jó és emlékezetes játékélmény volt.)
Mind az RDR2-t, mind a GTA V-öt a fapados irányítás (és az RDR2 esetében a mesterséges, köldöknézős lassúság) miatt hagytam ott 15, illetve 1-2 óra után. Csak azért van mindkettőben eszméletlenül sok óra a playstation szerint, mert a rokon gyermek imádta az online részeket, és most is alig várja, hogy megjelenjen a GTA VI, tehát megjelenés napján kötelező lesz beszereznem.
Meg én is kíváncsi vagyok arra, hogy sikerült-e már javítani ezeken a tök alap dolgokon, és eljutnak-e mondjuk legalább egy 2015-ös Assassin's Creed szintjéig vagy sem.
Részemről a "hangulatos városban száguldozok" élményt a Cyberpunk 2077 adta meg végül, minden hibája ellenére is.
