28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Hidden & Dangerous 2



Írd ide hozzászólásod:

Lacko
Lacko [11561]
Na de nem értem ebben mi a kunszt. ez eddig (értsd az első részben is) így volt. Letettem jó helyre a többieket és aztán az éppen általam irányított karakterrel kicsalogattam őket bele az MI által irányított katonáim kereszttűzébe.
(Néha nem is kellett csalogatni, mint abban az ideiglenes repülőtérnél, ahol rohant felén rengeteg német, meg jugoszláv náci és azokat kellett géppuskázni. Ott is az volt, hogy az elején volt pár másodperced arra, hogy elhelyezd a fickókat és aztán már csak az egyiket irányíthattad és reménykedtél benne, hogy az MI jól lő...)

Amit Dae írt - hogy megvárják, hogy én lőjek elsőnek - az is volt, csak itt kurjantani kellett egyet, hogy "Hej" és akkor csinálták azt, amit előre beprogramoztam nekik. Habár ezt sohasem használtam, de úgy emlékszem, hogy volt benne ilyen.

Ha a tervezés jobb lesz, annak csak örülök, mert elég sokat bénáztam a tervezős részével és tök ki voltam akadva, hogy miért nem olyan, mint a Rainbow Six tervezgetős része. De aztán rájöttem, hogy igazából itt nem az a lényeg, ami az R6-ban és így is tök jól meg lehet oldani a feladatokat. Persze ha ebben a második részben nehezebbek a feladatok és csak tervezéssel (összehangolással) lehet megoldani, akkor jól teszik a CM-izálják a plan készítést.
Nemcso
Nemcso [1738]
Hát ez tényleg klassz lenne.
Főleg az, hogy a többiek teljesen önállóan is tudnának (a parancsnokságunk alatt harcolni).

Most már megnézem én is az animációját !

Vegetáriánus: régi indián szó. Jelentése: "béna vadász".

Vissza

Fórumszabályzat