Fórum » Nem számítástechnikai témák
Homoszexuális pap? Mi lesz még itt???
Tényleg?

"Határozottan énközpontú világképem van"
Hát azt észrevettük!

Hát azt észrevettük!

Egyátalán nem igaz, hogy a világon az ateisták, ill. istentagadók többen lennének, mint a vallásos emberek...éppenséggel nagyságrendekkel kevesebben vannak-atesiták jószerivel csak Európában, és Amerikában vannak, tehát a fejlett világban (a Távol-Kletet most hagyjuk).
Tavaly nyáron egy Arab Emirátusok-beli barátom is a Maldív-szigeteken nyarat, és ugyan arra a szigetre mentek ők is-ha már véletlenül ugyan azt a helyet néztük ki magunknak nyaralás szempontjából, akkor legalább a "koffer" mellett legyen társaságunk is. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egyik nap a vallásra terelődött a szó, főként az iszlám fundamentalizmus, és terrorizmus végett. (A barátom hívő muszlim, bár rendkívül liberális). Egy szó mint száz, ő is felvetette, hogy ha atesita vagyok, és nem hiszek semmiben, akkor nem félek-e hogy a pokolra kerülök hitetlenségem miatt? A válaszom erre az volt, hogy nem, mivel nem hiszek a pokolban.
És abban sem hiszek, hogy lenne túlvilág-és ha van is, akkor sem abban a formában, ahogyan az a Bibliában le van írva. (Dilemma: melyik az igazi túlvilág? A keresztény? A muszlim? Netán lelkünk körforgásban áll egészen a Nirvana bekövetkeztéig? Ahány nép, annyiféle elképzelés.)
Ez az egy momantum, amiről nem tudok egyértelműen nyilatkozni-lehetséges, hogy az emberi lét több, mint a puszta porhüvelyünkben eltöltött idő, azonban a különféle túlvilágokban nem hiszek, ezek nem többek, mint emberi kitalációk.
Milyen értelme van az életemnek? Rengeteg. Örülök, hogy élek, és próbálom mnél jobban kiélvezni az életet, minél több dolgot megismerni, minél több helyre elmenni, és minél több tudást magamba szívni. (A minél több nőről már ne is beszéljünk
).
Határozottan énközpontú világképem van, és nem fogok amiatt másmilyen életet élni, hogy úgymon "jobb legyen a túlvilágon".

Timber & Gerry.
Jól tudtok egymásra tromfolni, de igazán értelmes dolgot nem fűztetetk hozzá a témához.
Egyértelműen általánosítotok, mintha mindenki alapvetően materialista, ateista nézeteket vallana, és figyelmen kívül hagyjátok azt a sok (de mindenképpen jóval kevesebb mint a másik tábor) embert akinek nemcsak hite van, hanem emellé valóságos megtapasztalások is.
Lehet, ti nem mozogtok ilyen körökben, így nem tudom, de valamilyen negatív tapasztalat miatt maga a kereszténység és Isten már alapvetően csak egy lenézett, gúny tárgyát képező téma lehet számotokra.
Nem azoknak van igaza, akik többen, vagy kevesebben vanank, nem annak aki hangosabban le tudja ugatni a másikat.
Ez végül is ki fog derülni. Ez a fajta igazság most szubjektívnak tűnik, de a halál után nagyon is objektív lesz. Ha a Bibliának van igaza, akkor az nektek ciki, de ha nektek van igazatok és nincs Isten, akkor sem veszítettem semmit, mert úgy gondolom olyan elvek alapján élem az életemet, amelyet a legtöbben pozitívan értékelnek a környezetemben, és jól érzem magama bőrömben, kiegyensúlyozott életet élhetek.
De bennem is sokáig volt egy kérdés, és egyetlen ateista barátom sem tudott igazán jó választ adni rá, bár készséges voltam elfogadni az értelmes válaszokat.
Mi az élet értelme ha a halál egyenlő a teljes megsemmisüléssel? Azaz ha valaki meghal, akkor mindennek test/lélek/szellem vége.
Milyen értelme van az életednek?

GB GA-P55A-UD4, Core i5 750, 2x4+2x2GB DDR3 1600, Gigabyte HD5870 1GB, 1TB+3x2TB+750GB SATA2 Samsung, Genius5.1HomeTheater, Logitech G5, Samsung P2770HD, Corsair CX400W
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 21:45
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [6]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 16:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [21]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]