Felhasználói adatlap

Morello
- Regisztráció: 2002.10.16. 17:12
- Utolsó látogatás: 2025.02.01. 15:34
Bemutatkozás
Morello első számítógépe egy C-64 volt, ami rendkívül kalandos körülmények között jutott el hozzá: ekkor még dühöngött a szocializmus, és a csoda masinákat nem lehetett csak úgy behozni az országba. Morello papája azonban mégis vett egyet, de a határon valamilyen rejtélyes oknál fogva elfelejtette elvámoltatni. A határőrök viszont mégis megtalálták nála a gépet, így Morello papájának ezúttal a rábeszélő képességére kellett nagymértékben hagyatkoznia :o).
Morello Érden lakik, itt végezte el a nyolcosztályos gimnáziumot. Jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem közgazdász szakának oszlopos tagja.
Kiemelt érdeklődési köre a történelem, azon belül is a II. világháború és a XX. század. Olyannyira beleásta magát a témába, hogy egyik haverjával együtt létrehozta a Panzerkeil nevű honlapot. Ebből kifolyólag a játékok terén is főleg a II. vh-s cuccok érdeklik. Stílus szerint leginkább a stratégiai játékok (RTS-ek vagy körökre osztott), szimulátorok, illetve a Mafia vagy Vietcong-szerű fogós hangulatú akciójátékok jönnek be nála.
A kedvenc játékait itt nehéz lenne felsorolni, az adatlapján megtekinthető a gyűjteménye és az értékítélete.
Morello fanatikus metalarc, a thrash/power/heavy metal zene foglalja el nála a legmagasabb közömbösségi görbét :o). A zene és a koncertek az egyik létformája, olyannyira hogy aktívan írogat koncertbeszámolókat és lemezkritikákat az Underground Magazinba. Kedvenc együttesei a Metallica, Slayer, Kataklysm, Death Angel, Pantera, Machine Head, Arch Enemy, Kreator, Sodom, Destruction, Exodus, Annihilator, Testament, Sepultura, Soulfly, Hatebreed, Cataract, Korpiklaani, Iron Maiden, Judas Priest, Iced Earth, Brainstorm, Rage Against The Machine, System Of A Down, a hazaiak közül pedig a Dalriada, Remorse, Fekete Sereg, Kalapács, Pokolgép, Moby Dick.
Követett játékok
Legutolsó fórumhozzászólásai
- 25.02.01. 15:09
- Cenzúra Japánban: Módosítani fogják az Assassin's Creed Shadowst [hozzászólások]
- 25.02.01. 11:48
- Cenzúra Japánban: Módosítani fogják az Assassin's Creed Shadowst [hozzászólások]
- 24.09.28. 21:03
- Elhunyt gregmerch kollégánk [hozzászólások]
- 20.11.09. 07:16
- Csirkekopók kalandjai fekete-fehérben – Chicken Police interjú [hozzászólások]
- 20.09.01. 17:03
- Crusader Kings III teszt – Megszületett a trónörökös [hozzászólások]
- 20.02.07. 09:28
- Szex és meztelenség a The Last of Us: Part II-ban [hozzászólások]
- 20.02.06. 23:25
- Szex és meztelenség a The Last of Us: Part II-ban [hozzászólások]
- 20.02.05. 16:10
- Szex és meztelenség a The Last of Us: Part II-ban [hozzászólások]
- 19.11.07. 14:40
- Frissült a Red Dead Redemption 2 [hozzászólások]
- 18.11.27. 19:37
- Magyarok is érkeznek a Civilization VI: Gathering Storm kiegészítőben [hozzászólások]
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Assetto Corsa EVO early access próbakör – Újabb nekifutás
- 2. Év játéka 2024 – Ezek voltak a mi kedvenceink
- 3. PC-re is megérkezik a Rise of the Rōnin
- 4. PC-re is megérkezett a Spider-Man 2, de…
- 5. Gameplay-trailert kapott a Split Fiction
Legfrissebb fórumtémák
- 02:01
- Szét*** az ideg [5243]
- 12:40
- Póker [637]
- 20:18
- Kingdom Come: Deliverance II teszt [hozzászólások] [4]
- 20:16
- Ki mivel játszik mostanában? [7935]
- 16:32
- GG - GameGuess játék [837]
- 22:55
- Final Fantasy VII: Rebirth PC-s teszt – 2024 egyik legjobb játéka PC-re költözött [hozzászólások] [1]
- 14:32
- Jégkorong [365]
- 10:44
- Kingdom Come: Deliverance II [8]
- 07:54
- Most már biztos: jön a Sleeping Dogs film [hozzászólások] [1]
- 21:48
- Helyzetjelentés [157296]