Azt is olvastam hogy JAMES BOND filmet akar rendezni.
Meg hogy:Tarantino a fej nélküli tinédzserről készít filmet
2002. május 3., péntek, 14:06
Quentin Tarantino lesz a producere a Mort, a halott tinédzser című képregény moziváltozatának.
A jelenleg Uma Thurmannel a Kill Bill című moziját forgató Tarantino a Mortot producer partnerével Lawrence Benderrel és közös cégükkel, a Band Aparttal fogja készíteni, a koproducer a Madonna tulajdonában lévő Maverick Films lesz.
Mort figuráját az egykori Marvel Comics író Larry Hama találta ki, kifejezetten azért, hogy majd megjelenjen a mozivásznon is. A vonatbalesetben fejét elvesztő antihős tinédzser történetét azonban az X-Men, a Sam Raimi-féle Spiderman és Ang Lee-féle Hulk fősodorbeli képregények moziadaptációi mellett a Marvel túl sötétnek és kockázatosnak találta. Mindössze négy kiadást ért meg a Mort-sorozat, de ez elég volt ahhoz, hogy kultusza kerekedjen.
Sok évvel később Steven Spielberg és Robert Zemeckis vásárolta meg a könyvek megfilmesítési jogát Hamatól, a projekt azonban fiókba került. Végül megjelent a görög származású Dean Paras, aki sok visszakozó elődjével szemben elvállalta a rendezést.
Paraskevopoulos ugyanazt a forgatókönyvet fogja használni, amit Zemeckis íratott Jim Cooperrel. A fejetlen Mortot minden valószínűség szerint Elijah Wood fogja alakítani, míg barátnőjének szerepére a Lolitaként ismertté vált Dominique Swain a legesélyesebb.
(magyar.film.hu)
na ezt is találtam.Szóval kiváncsi vagyok mi a következö

"We love you Quentin, but you know it becouse you know everything"

bár az egyen többet röhögtem, ennek a vége olyan semmilyen és kicsit idegesítő lett 
