Fórum » Beszélgetés a játékokról
Heroes IV ???
Ez jó taktika mindig is (3-ban az elképesztő nagy gépi seregek ellen is szoktam néha) Nagyon erős hős minimális gagyi sereggel, aztán Implosion, Berserk és hasonlókkal néhány fight alatt ledegradálom a seregét jelentéktelenné.
A 3 alaphadjárataiban mindent meg tudtam oldani emlékeim szerint. Az Armageddon's Blade-ben viszont a Sárkányölős kampány kegyetlen volt. Annak nekiszaladtam néhányszor, mire sikerült abszolválni
Egyébként nekem a "kedvencem" szívásügyileg a második rész kiegészítője volt. Ott történt meg velem az a kitolás, hogy valamelyik kampány utolsó pályáján egyszercsak feltűnt egy embertelen erős élőhalott sereg élén egy embertelen durva hős. Szerencsére ismertem az armageddon varázslatot és volt sárkányom, ezért egy Armageddon elsütése után mindig fizettem a pincérnek
és leléptem, majd a visszafogadott hősömmel újra odamentem (még abban a körben) és armageddon, és ez így tovább, amíg a pénzemből és a manámból futotta. Mindig csak egy sárkány volt nálam, hogy olcsó legyen a lelépés. Amikor már meggyengült a fickó, akkor összeszedtem a seregemet és lerohantam. Győztem. Az egész furcsa volt, mert a többi ellenfél közel sem volt olyan durva, ez meg egészen hamar megjelent. A megoldásra akkor jöttem rá, amikor eljutottam a főellenfél váráig, ami tök üres volt, mégsem tudtam elfoglalni. Nem tudtam egyszerűen belépni a várba. Kiderült, hogy azért, mert az a drága jó ember azzal a rohadt nagy élőhalott sereggel volt a főellenfél, csak a várában véletlenül meg lehetett tanulni a teleportálós varázslatot (vszg), és így el tudta hagyni azt a koordínátát, ahol egyébként a programozók szándéka szerint csücsülnie kellett volna, hogy a pálya és a kampány végén megmérkőzzön velem. Így viszont nem volt ott, a várba pedig nem tudtam bemenni, mert azt az ott már nem tartózkodó hős "foglalta", legalábbis a program szerint. Így persze a kampányt sem tudtam teljesíteni. Emlékszem, kicsit mérges voltam akkor...
Egyébként nekem a "kedvencem" szívásügyileg a második rész kiegészítője volt. Ott történt meg velem az a kitolás, hogy valamelyik kampány utolsó pályáján egyszercsak feltűnt egy embertelen erős élőhalott sereg élén egy embertelen durva hős. Szerencsére ismertem az armageddon varázslatot és volt sárkányom, ezért egy Armageddon elsütése után mindig fizettem a pincérnek
és leléptem, majd a visszafogadott hősömmel újra odamentem (még abban a körben) és armageddon, és ez így tovább, amíg a pénzemből és a manámból futotta. Mindig csak egy sárkány volt nálam, hogy olcsó legyen a lelépés. Amikor már meggyengült a fickó, akkor összeszedtem a seregemet és lerohantam. Győztem. Az egész furcsa volt, mert a többi ellenfél közel sem volt olyan durva, ez meg egészen hamar megjelent. A megoldásra akkor jöttem rá, amikor eljutottam a főellenfél váráig, ami tök üres volt, mégsem tudtam elfoglalni. Nem tudtam egyszerűen belépni a várba. Kiderült, hogy azért, mert az a drága jó ember azzal a rohadt nagy élőhalott sereggel volt a főellenfél, csak a várában véletlenül meg lehetett tanulni a teleportálós varázslatot (vszg), és így el tudta hagyni azt a koordínátát, ahol egyébként a programozók szándéka szerint csücsülnie kellett volna, hogy a pálya és a kampány végén megmérkőzzön velem. Így viszont nem volt ott, a várba pedig nem tudtam bemenni, mert azt az ott már nem tartózkodó hős "foglalta", legalábbis a program szerint. Így persze a kampányt sem tudtam teljesíteni. Emlékszem, kicsit mérges voltam akkor...Endure. In enduring, grow strong.
Hi!
A 3-ban is pont ugyanez, volt. A semmiből jött az ellenfél mikor legyőzted és elfoglaltad a várait. Ha olyan könnyű volt a 3 akkor azt megkérdezném, hogy le tudtad-e győzni General Kendalt? Mert őt lehetetlenség volt, legfejjebb úgy, ha a várat elfoglaltad mert úgy tovább tudtál jutni. De őt képtelenség volt legyőzni. Próbáld ki még az Armageddon's Blade-t is...az is eég brutálisra sikeredett szerintem. A 2-vel nem játszottam olyan sokat.

Hehe!
A második rész után a harmadik rész hadjárata egy könnyed kis móka-kacagás volt. Nem tudom, hogy játszottál-e a második résszel, de a gonosz kampányban volt ott például egy olyan pálya a vége felé, ahol te a nulláról indultál vár nélkül, és az első héten egy nature-ös (akkor még másnak hívták) várat foglalhattál el, az ellenfeleid pedig magas szintű, full tápos lovagok voltak hatalmas seregekkel, amiben az volt a szép, hogy ha nagy nehezen legyőztél egyet, három napon belül megjelent egy kétszer akkora sereggel. Végül, amikor már nem volt vára az ellenfélnek (kb. két nap szenvedés után eljutottam odáig), akkor a "semmiből" került elő a hőse egy hihetetlen nagy sereggel. Ugye a kérdés csak az,m hogy honnan szerezte azt a sereget. Szerencsére megoldottam a dolgot, de elég kegyetlen volt.
Nem mondom, volt egy-két izzasztós pálya a 3-ban is, de ott tényleg nem csalt a gép, legfeljebb sokkal jobb feltételekkel indult, mint Te.

Endure. In enduring, grow strong.
Hi!
Nem csalt a gép??? Hát, akkor fogalmazzunk úgy, hogy nagyon nem fair pályák voltak a 3-ban (de szerintem csalt). Nem tudom, hogy végigjátszottátok-e a 3-nak az ÖSSZES hadjáratát CSALÁS NÉLKÜL? Mert én igen, és 1000*-er nehezebb volt mint a IV. Ha nem hiszitek, próbáljátok ki!

Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]