Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
Fórum » Beszélgetés a játékokról
GTR PRESS
Hát én kipróbáltam az említett játékokat, segítség nélkül - egyedül az automata váltó volt bekapcsolva -, igaz, kormányom az nincs. De azonos feltételek mellett a GP4 szerintem magasan veri az f-1 játékok szűkös mezőnyét, bár az MI egy kalap szart sem ér benne, nem tudom, mi tetszett benne másoknak, sinautóznak, íven mennek minden áron, ha karambol a vége, akkor is, nem képesek reagálni, ha pl. elöttük ráfékezünk, és ezért lerombolják a kocsink hátulját - és sorolhatnám még. De ettől eltekintve igazán realisztikusnak találom. Az EA féle F-1 egy vicc volt. Nagyjából zéró fizika, ebből fakadóan arcade könnyűségű vezetési rendszer, hiányos grafikai megvalósítások. Nem is tudom, minek hasonlítjuk össze ezt a két játékot, hiszen kis túlzással élve két kategória.
Azért az, hogy a GP4 arcade lenne, enyhe túlzás.
Én játszottam GP3-mal, F1 challenge 99-02-vel és GP4-gyel is segítségek nélkül kormánnyal. Tapasztalataim szerint a GP3 a legjobb ezek közül mint szimulátor, a következő lépcsőfok a GP4 aminek az irányításán nem keveset butítottak a jobb eladhatóság érdekében, majd ezután jön az F1C 99-02 ami szerintem egy vicc. Az egy dolog hogy jobb az irányítása mint a GP4-nek, de ezzel ki is fulladt a dolog. A pályákat saccról csinálták meg szemben a GP4 milliméterpontos GPS módszerével; az autók úgy néznek ki mintha lebegnének az aszfalt felett pár centivel; teli van a játék grafikai hibákkal ráadásul amilyen ronda olyan nagy a gépigénye is. Az MI egy nagy kalap sz*r, főleg ha esik egy kis eső az aszfaltra, olyankor úgy megkergül mint a mérgezett egér.
Node elég az F1C vs GP4 párharcból, ez itt a GTR topic.

"Nothing gets closer." - GP4
Te nagyon el vagy tájolódva, a GP4 egy arcade...hmm, játék, nem sok köze van a szimhez, próbáld ki mind2t segítségek nélkül, kormánnyal, meglátod. A GP4-ben csak az időjárás és az MI jobb mint az F1C-ben.
PSN: nayrobi11
F1 Challenge mint szim? Ehehehe, egy GP4 után az egy arcade gamma, már ami az autó vezetési könnyebbségét illeti...
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
Egyértelműen még mindig a legjobb szim game a Grand Prix Legends, 7 év után is...ami még eszméletlen jó, az a Richard Burns Rally, Nascar Racing 2003, F1 Challenge 99-02 (főleg ha rányomod mondjuk a SCC vagy a PTC modokat), más stílus de a magyar fejlesztésű Screamer 4x4 is realisztikus, a GTR is elég jó, csak az a hülye védelem
. Ami még nekem tetszik, bár kicsit mosolyogtató az F1C után, az a Grand Prix 3. Kábé ennyi. Ja, még a Rally Trophy is jó, de a RBR nyomába se érhet.
Ami még jó és majdnem kihagytam, az az rFactor, eszméletlen brutál, pár hét és megjelenik, addig is el lehet szórakozni a MP demoval. Ja, még ott van a Live for speed, 3 tag csinálja csak a szórakozás kedvéért és nagyon profi, a Codemasters vagy az EA elbújhatna mögötte.

Sziasztok!
Aki megvette a GTR játékot, az legyen szíves a tapasztalatait megosztani. Úgymint, kormánnyal való irányítás, esetleges hibák. Ezekre volnék kíváncsi.
Most veszem le a PC Dome oldalról a GTR Demóját, de nem tudtam kivárni, hogy a demó letöltése után, magam itéljem meg a játékot. Meg az is az igazság, hogy más a demó és más a full játék. Ez jól példázza a Toca R. Racing 2 demó-ja. Ugyanis a demóban nem lehet kormánnyal menni. (ami szánalmas) Ahogy olvasom itt a Toca fórumot, inkább roncsderbizni kell a játékkal, mint turaautózgatni. Főleg, ha nyerni is szeretne az ember. A Colin McRaen Rally 2005 Demója tetszet, képileg legalábbis. Az irányíthatóság szempontjából, viszont nem a legjobb játék. (Demó alapján állítom ezt.)
Ha már írok egy autós fórumba, akkor megkérdezem, hogy ki melyik autó-szimulátoros játékot tartja a legjobbnak. (Persze kormánnyal való irányíthatóság szempontjából.)
Tehát: Kinek, mi a tapasztalata a GTR-ről és melyik a legjobb szimulátor játék. A választ előre is nagyon köszönöm.

" Optimista az, aki azt hiszi, hogy a légy a szobában a kijáratot keresi. "
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]