Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Hé lurkók! Mindjárt kezdődik az iskola. SULIBA FOGTOK MENNI HEHEHE!
Hát akkor elég uncsi fazon lehet.
Nem, nem úgy fizikus, hanem a fizika a mániája. Ha megyünk valahova, és esik az eső, akkor a barátnőmtől (lányától ugye) kérdezi hogy egy 1 négyzetméteres területen 80 mm csapadék hány méter magas lesz.
Meg állandóan magyarázza, hogy ennek a tehcnikai dolognak mi a fizikai magyarázata. Szóval fárasztó
Filmről beszélni? Egyből a filmtehnikát próbálja vázolni, illetve hogy mi a fizikai megvalósítás. Szóval nehéz

Szenvedély nélkül a foci halott.
Lehet hogy fizikus, aztán CS multiban ő az ász.
A szakmája egy dolog, az nem a teljes ember, biztos megvan a maga érdeklődési köre, és akadnak semleges témák is, pl. irodalom, filmek, ilyesmik. Ha meg mindenre bólogatsz, esetleg annál nagyobb lesz a döbbenet, amikor már nem bírod tovább, és egyszer kitörsz. Szerintem van olyan, hogy kutúrált, intelligens vita, nincs abban semmi gáz.
A szakmája egy dolog, az nem a teljes ember, biztos megvan a maga érdeklődési köre, és akadnak semleges témák is, pl. irodalom, filmek, ilyesmik. Ha meg mindenre bólogatsz, esetleg annál nagyobb lesz a döbbenet, amikor már nem bírod tovább, és egyszer kitörsz. Szerintem van olyan, hogy kutúrált, intelligens vita, nincs abban semmi gáz.Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
NA ja, úgy már jó
Csak barátnőm apja is ilyen, én meg amikor elmentem velük Balatonra 5 napig alig beszéltem valamit, mert féltem hogy rosszat mondok
Féltem ha kioktatok akkor az a baj...
Szal inkább mindig egyetértettem és intelligensen tudakolództam. De rohadt fárasztó volt minden másodpercben megfelelni. De most meg azt hiszi rohadt szótlan vagyok. Na jó de egy fizikussal miről beszélgess?

Igen, ez elég pengetánc, és tudom, hogy az óvatosság fojtogató is lehet. Valahogy csak ellavírozok majd, nem tudom, ezt majd az élet adja. Ám azzal tisztában lesz, hogy milyen az apja, tehát valszeg egy mudzsahed vejem lesz. 

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
Azért szerintem ez gáz, ha a lányod beleszeret egy csávóba, de tudja, hogy neked nem tetszene, akkor nem mondja el, titokban találkozik vele, aztán meg már mindegy...Ha teljesen beleszeret akkor ha te kidobod, téged fog megutálni, dacból találkozik vele tovább, és ki tudja mi történik.Dacból nekiáll drogozni, stb stb.
Kurvára kell ezzel vigyázni, ha átesel a ló túlsó odlalára.
Bár ha teszteled, akkor azt úgy tedd, hogy hosszabb ideig...
Kurvára kell ezzel vigyázni, ha átesel a ló túlsó odlalára.
Bár ha teszteled, akkor azt úgy tedd, hogy hosszabb ideig...
Szenvedély nélkül a foci halott.
Lányom elhozza, mondjuk ebédre. Meglátom, ápolatlan, kitűrt inggel - pólót fel sem tételezem -, nyegle stílussal, kivágom, mint a szart. Ha ezen átment, jöhet egy kis beszélgetés, társadalomról, kultúráról. Amenyiben egy unkult köcsög szintén ajtó.
Szóval konkrét lesz, az biztos.
Szóval konkrét lesz, az biztos.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
És ha szerelmes belé?
Mondjuk ha az elején csinálod akkor nem gáz, nem fog beleszeretni.
De az a gáz, hogy ha rosszul ismered meg, meg aztán nem biztos hogy a te igényeidet kell kielégítenie, és nem az övét
Rémálom após leszel
(mondjuk én ugyanezt fogom pár év múlva csinálni a húgomnál
)

)Szenvedély nélkül a foci halott.
attól függ ki lesz a barátja. ha nekem nem lesz szimpatikus, lúzer lesz, képtelen lesz megvédeni, és hasonlók, akkor elhajtom a faszba.
sakálemberek...
kémkedni fogsz utána?
És ha a lányod a barátjával akar hazasétálni, kettesben, romantikusan. Szóval sztem túlzás ennyire elvenni a szabadságát
És ha a lányod a barátjával akar hazasétálni, kettesben, romantikusan. Szóval sztem túlzás ennyire elvenni a szabadságát
Szenvedély nélkül a foci halott.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 06:59
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [2]
- 23:39
- Ki mivel játszik mostanában? [8291]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 16:01
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [2]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]