28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

6.5 MILLIÁRD



Írd ide hozzászólásod:

Eric
Eric [20761]
"Látom, bosszantanak az alternatív vélemények. Sebaj, attól még nem változik a világszemléletem - sőt, semmitől nem fog soha. "

Szeretem ezeket a minden kényes szitura kaptafaként ráhúzható mondataidat!
Kíváncsi vagyok mikor jutsz el odáig, amikor már magad is gáznak érzed ezeket szajkózni...

Miért érzed úgy, hogy ha kínosan különbözőségi-elméleteket gyártasz magadnak egy saját magad által kreált masszától, te kiemelkedsz ebből? Ugyanannak a masszának a része vagy így is, úgy is. Ez a bizonyos vihar a biliben effektus. A saját kis illúziód arra, hogy ezzel valamiféleképp kitűnj az általad jól lenézett "plebs"-ből.
Ugyanannak a masszának bizonygatod különbözőségedet kaparó körmökkel, mint ahonnan ki akarsz emelkedni.

"Nem az emberiség tudósairól mondtam azt, hogy "gondolkodni képtelen emberek gyülekezete..."

Pedig róluk mondtad, ezt kár utólag kozmetikázni!

"Arról nem beszélve, hogy a logikátok szerint - "ne kritizáljon tudós elméleteket olyan ember, aki maga is nem tudós" egyébként ti magatok sem kéne, hogy elfogadjatok elméleteket, mivel nem tudtok tudományos alapossággal utána nézni a dologoknak..."

A tanulás és az elutasítás pont e miatt különbözik egymástól.
Amihez nem értek, abban nem próbálok okosnak látszani. Amihez értek abba van jogom beleugatni és hiteles is leszek.
Szerintem ez pofon egyszerű...

"Egyébként is, sok ezer más, legalább annyira tanult ember vitatja a másik csoport pillanatnyilag elfogadott elméleteit, szóval keményen patthelyzet van."

Ez értelmezhetetlen levegőbe puffogtataás. Konkrétan milyen elméletekről beszélünk? Mennyiben igazol ez téged? Mihez képest patthelyzet?
(megj: szerintem ez egy jópofa beszúrt mondat arra, hogy valamiféle tömegbázist gyárts a tulajdonképpen nem is definiált "te oldaladhoz")

"Eric bácsit nagyon bántja, hogy van valaki, aki mondhatni, az ő ellenpontja. "

Nem bánt engem semmi. A jó szó az az, hogy nem látom a rációt. Nem látom, hogy az egész hova akar kilyukadni! Logikai csavart látok az egészben. Ennyi!
Nem látom az előrevivő fonalat a gondolatvilágodban. Nincs?
Akkor ez nem vezet sehova. És akkor ez számomra nem emészthető.

Szerinted az emberiség egy nagy gőzölgő ganajkupac, eleve halálraítélt massza. Ezen álláspontodnak a fényében számomra a te életszemléleted nem más mint a szarkupac közepéből égnek álló, az öklödből kikandikáló, felfele mutató középső ujj...

"...azt hiszem, mint szabad ember, jogomban áll véleményt formálni, még ha nem rendelkezem tudományos végzettséggel, akkor is."

Természetesen jogodban áll. Csak ne várd el(mert te elvárod), hogy ezt a véleményt - megfelelő ismeretek hiányában - bárki is azon a szinten fogadja be mint azt amit mélyebb, átfogobb ismeretek birtokában megalkottak.

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

padavan
padavan [21647]
Látom, bosszantanak az alternatív vélemények. Sebaj, attól még nem változik a világszemléletem - sőt, semmitől nem fog soha.

Nem mondtam soha, hogy én biza átlátok mindent, sőt, ennek ellenkezőjét vallom: Nem tudok semmit. Ahogyan senki más sem tud semmit azokról a dolgokról, amelyekről itt most szó eset, csak elméletesdiket gyártanak, és ezeket próbálják legyömöszölni a természet torkán. Nem megy a dolog egyébként, az ember csak résztvevő, egy piti kis szereplő, egy statiszta ezen a szinpadon, ráadásul időszakos szerepe van csak, hamarosan nyomtalanul tünik el a semmibe, semmit nem hagyva maga után. Neked - és sok más, oktalanul öntelt lénynek - ezt nehéz elfogadnia, dehát nem rajtatok múlik a dolog ugyebár, az idő elvégzi feltartóztathatatlan munkáját.

Nem az emberiség tudósairól mondtam azt, hogy "gondolkodni képtelen emberek gyülekezete", hanem a plebsről, az emberiség kb. 90%-áról, tudod, a villamostömegről, meg az ilyenekről. Én így látom, te mindenkiben csodálatos, frankó, intelligens, perszonális kis csodákat látsz. Ez van.
És nincs kényszeres biznoygatásom, nem kell bizonyítanom semmit. Azért, mert kritizálom ezt a sok gyépé zombit - azt hiszem Gerry osztja ezen nézetemet, tehát ezek szerint Gerry is kényszeres önigazoló? - még nem az a célom, hogy magamat valamiféle isteni szerepben láttassam. Ez inkább a te fóbiád, amolyan anti-padavanizmus.

Egyébként meg hiába nem tetszik neked adott véleményem a plebsről, ezek olyanok, amit megfogalmaztam. Nincs filozófiájuk, önálló értékrendszerük, gondolatviláguk, nincsennek eszméik, nincs semmijük, ami intellektuális. Ezért plebs, ezért szenny. És még sok minden másért.

Ez nem elvakultság, ez az emberiség onjektív megítélése, és azért objektív, mert magam is ember vagyok, és el tudok vonatkoztatni önön származásomtól, és magamat belevéve jelentem ki, amit kijelentek. Te szereted azt hinni, hogy fúúú de csodálatos, egyedi kis aranyos kis lények ezek az emberecskék,, és ezen keresztül máris megvan a kis önigazolásod. Te dolgod, te illúziód, te mátrixod. Nem tehetsz róla. Senki nem tehet róla. Ez van.

És nem kell ez a visszafojtott düh, nagyon jól tudod, hogy nálam se szép szóval, se csúnyán az égvilágon nem változtatsz semmit. Ezért még dühöngeni is kár, feles energia pazarlás, félistenem.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Eric
Eric [20761]
"Egyikük sem látja át a teljes egészet, nem is fogja."

Ellentétben veled? Vagy hogy is van?

Amúgy senki nem mondta, hogy átlátja az "egészet".
De azt sem igazán értem mire fel jelented ki úgy cuzámmen a komplett emberiség összes tudósáról, hogy dogmákat tanult átfogóan gondolkodni képtelen emberek gyülekezete...

"...gondolatvilága a fogyasztás-vásárlás-zabálás-dugás körül forog, ám nem mindenki ilyen."

Jó-jó! Ezt vagy ehhez hasonlót már 100x hallottunk tőled. Miért e kényszeres bizonygatása a "másoktól" való különbözőségednek, a "nem birka" létednek???
Miért gondolod oly elvakultan, hogy aki nem olyan mint te az máris véglény?
Mire fel ez a magadat mások fölébe helyezés és a pulpitusról történő kinyilatkoztatás???

Ez megy már hosszú ideje. Ha ez neked gáz, miért nem keresed meg a "nem birkák" fórumát és ott fórumozol?
Tévedés ne essék, nem akarlak én elküldeni innen, de nem értem...

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

padavan
padavan [21647]
Nahh, válaszoltak is helyettem, kb.

Eric, csak még annyit, hogy a tudósok nem istenek, hanem dogmákat tanult, egy-egy témakörre specializálódott emberek. Egyikük sem látja át a teljes egészet, nem is fogja. És ha szerinted csak annak illik kritizálni, illetve eleve véleményt alkotni, akinek legalább annyi van a kobakjában, mint egy félistennek - értsd: tudós... -, akkor szerintem nem igazán mondhatnánk véleményt semmiről. Azonban nem csak a tudósok gondolkodó emberek. Tudom, hogy a nagy többség csupán véglény, ösztönszerű reakciókkal a külvilág felé, és gondolatvilága a fogyasztás-vásárlás-zabálás-dugás körül forog, ám nem mindenki ilyen.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Vissza

Fórumszabályzat