Egy horror nem attól lesz jó, mert teljesen logikus és hihető minden. Persze, vannak benne logikátlanságok, de ettől még nem lesz kevésbé ijesztőbb, és a feszültség sem csökken miatta.
Az mondjuk igaz, hogy a film első fele jobban tetszett, főleg, hogy tudtam, hogy gnómok lesznek benne, és vártam, hogy mikor jelennek már meg. És ehhez tökéletes volt ez a klausztrofóbiás helyzet. Ez a fele a feszültségről szólt, a második már inkább az ijesztgetésekről, és akcióról.
Összességében nekem tetszett. A mostani horrorok közül mindenképp kiemelkedik.
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
The Descent
De a holtak jahnalában hol a realitás?!! Az az?!! Mert szerintem nem, ott meg semmi bevezetés nincs, jött a fertőzés azt annyi, mindenki zombi lett...
Na igen. Ehez úgye tudni kéne, hogy a Holtak hajnala(1979) az Élőhalottak éjszakájának(196
a folytatása(majd a 3. rész a Holtak nappala (1985)).
Egyik film se reális ez egyértelmű, de nehogy már az évszázadok óta föld alatt élő, a vaksághoz alkalmazkodó gnómok nem képesek észrevenni a tőlük 2 és fél centire szipákoló kurvákat(ja és közben a barlang másik végéből a legkisebb susmorgást is meghallják). Amúgy az eleje tényleg jól indult, voltak benne ijesztgetős részek de aztán viccbe fulladt az egész(kb. mint a Dawn of the dead).

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Hát pedig láttam mind 2 filmet, holtak hajnalát sajnos...
De úgy érzem, hogy te a realitást keresed ebben a filmben...
Mert hogy a csajok gyengék, meg ilyesmi....
De a holtak jahnalában hol a realitás?!! Az az?!!
Mert szerintem nem, ott meg semmi bevezetés nincs, jött a fertőzés azt annyi, mindenki zombi lett...
Az meg megint más téma, hogy nekem mi a feszültség!
Meg a brutalitás, vérengzés.... Mert pl. a Holtak hajnalát végig röhögtem, itt azért volt mikor kapaszkodtam a fotelba...De ez ugye emberenként változó, mint a zenei izlés...(Feszültségre emg tudod mit, itt egy tökéletes példa: A tengeralattjáróban, mikor Johan feljön a dízeltől és ki akar menni, nahh ott van feszültség!)
De úgy érzem, hogy te a realitást keresed ebben a filmben...
Mert hogy a csajok gyengék, meg ilyesmi....
De a holtak jahnalában hol a realitás?!! Az az?!!
Mert szerintem nem, ott meg semmi bevezetés nincs, jött a fertőzés azt annyi, mindenki zombi lett...
Az meg megint más téma, hogy nekem mi a feszültség!
Meg a brutalitás, vérengzés.... Mert pl. a Holtak hajnalát végig röhögtem, itt azért volt mikor kapaszkodtam a fotelba...De ez ugye emberenként változó, mint a zenei izlés...(Feszültségre emg tudod mit, itt egy tökéletes példa: A tengeralattjáróban, mikor Johan feljön a dízeltől és ki akar menni, nahh ott van feszültség!)No other way but down!
Tipikisan idióta filmekbe tartozik? Öregem te nem tudod mi a feszültség egy filmben, a színészek játéka, a zene, a fíling szinte érzem, ahogy árad a filmből. Descent: nem a vérengzésem van a hangsúly? Film eleje, muff faszija autóbalesetben meghal, de hogyan, átdöfik a fejét a karók az ütközéstől, minden véres. Nem csak hogy véres, de még fölösleges is a jelenet. Aztán csend a filmben egy csomó ideig, mintha azt akarná, hogy tartsa bennünk a feszültséget. Csakhogy, a karakterek felületesen vannak kidolgozva, még a sztori úgyahogy elmenne a lábán. Na de aztán megjelennek ezek a vak gnómok, vannak vagy 50-en(ráadásul, még nevetségesen néznek is ki), aztán beindul a hentelés. Nincs vérengzés, oh? Kiscsaj beesik egy medencényi vérbe, felkel, átdöfi egy gnómasszony fejét, aztán menekül. Találkozik a többi csajjal, ketten futnak tovább. Rájuk ront két tucat gnóm, lezúzzák azokat, az olyan lényeket, akik száznemtomhányéve élnek lenn, a sötétre kifejlesztett vadászmechanizmussal, hihetetlenül mozgékonyak.... ááááá...
És akkor erre mondd hogy nem vérengzős, és nem változnak amazonná, és tanulnak meg verekedni pár perc alatt.
A Holtak hajnalával egyetlen gond van, az hogy pont azok az emberek nem veszik észre, az amúgy krva jó, film alatt, az ott lévő társadalomkritikát, akiknek kellene. Másik, most gondold el, hogyan nézne ki egy zombis film vér nélkül. Sőt, a Holtak hajnala(remake), amiben még kevés is a vérengzés.
Te nem is láttad a Descentet, akkor nem mondanál marhaságokat.

Egyáltalán nem lesznek harcos amazonok....
Holtak hajnala nahh az ehhez képest sehol sincs! Az tipikusan az idióta filmek kategóriájába tartozik. Itt meg nem a vérengzésen van a hangsúly, mivel sokáig fel sem tünnek a monszták.
Holtak hajnala nahh az ehhez képest sehol sincs! Az tipikusan az idióta filmek kategóriájába tartozik. Itt meg nem a vérengzésen van a hangsúly, mivel sokáig fel sem tünnek a monszták.
No other way but down!
Azért ez a mindenhol erős túlzás. Hidd el nekem hogy rossz. Nem csak mi röhögtünk a moziban, hanem szinte az összes néző. És azért a Holtak hajnalával nem kellene összehozni. Nevetséges a Descent. Ahogy a végén a nőkből harcos amazonok lesznek és legyaknak két tucat szörnyet... Szánalmas. De a véleményed tiszteletben tartom.
Szerintem egy teljesen tisztességes gore-horror film. Legutóbb talán a Holtak hajnala (Dawn of the Dead) tetszett ennyire. És remek kritikákat kap mindenhol, még a Filmvilág is oda volt érte. Ami nagyon nagy szó.
The Conquistador (2005.09.03 - 2006.04.08) --> Control
Nah ma megnéztük spanokkal moziban. Hát gyerekek, ennyit nem röhögtem horrorfilmen a Darkness Falls óta. Itt azt mondom, ennél rosszabb már nem lehet.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 12:44
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1606]
- 12:15
- boldog születésnapot nekem!:) [4021]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]