Végignézve a selejtezőkön, egy adott selejtezőkörből, gondolom, minden csapatnak szerepelnie kell, hogy az adott selejtezőkört rendesen le lehessen játszani. Tehát például Európából, ahol egyetlen selejtezőkör van (a pótselejtezők nem számítanak, mert nem a legjobbak szerepelnek benne), valamennyi válogatottnak benne kell lenni a játékban, különben a 6-7 csapatos csoportokból bent marad mondjuk 3-4 csapat, azzal meg nem lehet mit kezdeni... De mondjuk ahol van előselejtezős forduló már a csoportokba kerülésért, ott a korábban kiesett csapatokat ilyen szempontból nyugodtan ki lehet hagyni.
Mivel kontinentális és fordulónkénti megoszlásban a 2006-os vébé selejtezőin résztvevő csapatok száma:
Afrika: 51, 30
Ázsia: 39, 32, 8, (2)
Európa: 51, (6)
Észak-Amerika: 34, 12, 6
Óceánia: 12, 6, 2
Dél-Amerika: 10
Ebből a következőket összeadva: 30 + 32 + (51+1) + 12 + (2-1) + 10 = 137. Európában bevettem a rendező Németországot is, Óceániából pedig kidobtam a második, döntős Salamon-szigeteket. Persze ez még mindig 10-zel több, mint kéne, viszont ezt már nem tudom értelmesen szűkíteni... Tehát én a következő csapatokat tippelem egyelőre:
Afrika (30): Togo, Szenegál, Zambia, Kongó, Mali, Libéria, Ghána, Kongói DR, Dél-Afrika, Burkina Faso, Zöld-foki szigetek, Uganda, Elefántcsontpart, Kamerun, Egyiptom, Líbia, Szudán, Benin, Angola, Nigéria, Zimbabwe, Gabon, Algéria, Ruanda, Tunézia, Marokkó, Guinea, Kenya, Botswana, Malawi
Ázsia (32): Irán, Jordánia, Katar, Laosz, Üzbegisztán, Irak, Palesztina, Tajvan, Japán, Omán, India, Szingapúr, Kuvait, Kína, Hong Kong, Malajzia, Észak-Korea, Egyesült Emírségek, Thaiföld, Jemen, Bahrein, Szíria, Tádzsikisztán, Kirgizisztán, Dél-Korea, Libanon, Vietnam, Maldív-szigetek, Szaúd-Arábia, Türkmenisztán, Indonézia, Srí Lanka
Európa (52): Hollandia, Csehország, Románia, Finnország, Macedónia, Örményország, Andorra, Ukrajna, Törökország, Dánia, Görögország, Albánia, Grúzia, Kazahsztán, Portugália, Szlovákia, Oroszország, Észtország, Lettország, Liechtenstein, Luxemburg, Franciaország, Svájc, Izrael, Írország, Ciprus, Feröer-szigetek, Olaszorság, Norvégia, Skócia, Szlovénia, Fehéroroszország, Moldova, Anglia, Lengyelország, Ausztria, Észak-Írország, Wales, Azerbajdzsán, Szerbia-Montenegró, Spanyolország, Bosznia-Hercegovina, Belgium, Litvánia, San Marino, Horvátország, Svédország, Bulgária, Magyarország, Izland, Málta, Németország
Észak-Amerika (12): Egyesült Államok, Panama, Jamaica, Salvador, Costa Rica, Guatemala, Honduras, Kanada, Mexikó, Trinidad és Tobago, St. Vincent és Grenadine-szigetek, St. Kitts és Nevis
Óceánia (1): Ausztrália
Dél-Amerika (10): Brazília, Argentína, Ecuador, Paraguay, Uruguay, Kolumbia, Chile, Venezuela, Peru, Bolívia
Most már kíváncsi vagyok, mennyi fog bejönni ebből.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
