28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Mozi/film

Az igazi motkány

Írta: Dino

Azt mondják, az élet megismétli a művészetet. Most az is kiderült, az élet megelőzi a művészetet, csak ez néha sokkal később derül ki. A Jégkorszak című animációs vígjáték világsikerének egyik záloga egy fura kis állat volt: a motkány, akit a játékos kedvű figuratervezők mókusból és patkányból állítottak össze. Motkány természetesen a második részben, a Jégkorszak 2. – Az olvadás (Ice Age 2. – The Meltdown, hazai bemutató: március 20.) című folytatásban is fontos szerepet kap: földtani korszakok jönnek, mennek, ő még mindig egy makkot próbál megmenteni.
A különös az, hogy tudósok most egy olyan emlősállat megkövült maradványait találták meg Kínában, mely leginkább a hód, a vidra és a kacsacsőrű emlős keverékének tűnik, és 164 millió évvel ezelőtt élt. A csontváza azt mutatja, nem lehetett hosszabb ötven centiméternél. Hegyes fogai, hosszú farka és rejtőzködő, vízparti életmódja sem mentette meg a kihalástól: viszont mindezek teszik nagyon hasonlatossá filmbeli alteregójához. A dinoszauruszok kortársa volt, igazi keverék állat, bár nincsenek közvetlen leszármazottjai. Felfedezői a költői Castorocauda lutrasimilis nevet adták neki, és már hivatalosan is megkérték a Jégkorszak alkotóit, hogy az egyszerűség kedvéért hadd becézzék a kis állatot Scrat-nek… a motkány angol megfelelőjének.
- Természetesen hozzájárulunk, hogy Motkány legyen az új ősállat neve – nyilatkozta Chris Wedge, a Jégkorszak rendezője -, csak kérjük az archeológusokat, vizsgálják meg, hogy a kisállat szerette-e a makkot.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!