Vasárnap reggel 9 órakor, a 24 óra lejártával véget ért a VI. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny. Idén 309 csapat jelentkezett, és az elektronikus előválogató legjobb 30 csapata mérkőzött meg a hétvégén a budapesti döntőn. Végül szoros küzdelemben a lengyel Rusty csapat diadalmaskodott. A rendezvény szervezői idén is a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete és a Simonyi Károly Szakkollégium voltak, a Fornax Rt. támogatásával.
A Svéd Királyi Műszaki Egyetem (KTH) PhD. hallgatói által összeállított feladatok első része a fiktív Daily Task újság mindennapi feladatai köré épült. Emellett kódfejtéssel és egy virtuális ország irányításával is meg kellett birkózniuk a versenyzőknek. A komolyság mellett egy 3D játék irányítását is meg kellett oldaniuk, valamint egy igazi modellautóverseny keretében mérhették össze tudásukat. A svéd partnerek, akiket a magyar szervezők a korábbi években sikeres versenyzőként ismerhettek meg, izgalmas, változatos feladatsort állítottak össze, melyben többek között egy hangalapú fájlátviteli rendszert is meg kellett valósítani.
A díjakat vasárnap délutáni eredményhirdetésen az első 10 csapat között osztották ki a rendezők, összesen 8.000 euró értékben. Az első helyen a lengyel Rusty (Dabrowski Jacek, Białogrodzki Jakub, Kosowski Adrian) végzett, 5431 pontot megszerezve a maximális 7500-ból. A második a szintén lengyel qwertY lett 5013 ponttal, mindössze 25 ponttal megelőzve a harmadik, magyar Trial Version-t, akik tavaly is a dobogó harmadik fokára állhattak. A legjobb tízbe négy nemzet csapata került be a négy magyar csapat mellé.
Érdekes tény, hogy bár a verseny mindenki előtt nyitva áll korra, foglalkozásra való tekintet nélkül, az élen végzett csapatok nagyobb része végzős, vagy pár éve végzett egyetemista. A részletes eredmények a rendezvény alatt készült képekkel, videókkal, interjúkkal együtt megtalálhatók a verseny hivatalos honlapján a www.challenge24.org oldalon.
Véget ért a 24 órás programozóverseny
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 4. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 5. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
Legfrissebb fórumtémák
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
