28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Aranyon a Code of Honor

Hamarosan a francia idegenlégió kötelékébe csatlakozhatunk a City Interactive jóvoltából

Írta: Retee 8 hozzászólás

Lehet, hogy túl sok Rejtő Jenő könyvet olvastam, mindenesetre mindig is érdekelt és lenyűgözött a francia idegenlégió, akik Afrikában, a homokdűnék árnyékában vívják a mai napig a történelemkönyvekbe be nem kerülő harcaikat. Valószínűleg a City Interactive-os srácok is így vélekedtek, hiszen még a tavalyi év folyamán belefogtak a Code of Honor című játékuk fejlesztésébe, amely az előbb említett helyekre viszi el az embert, virtuálisan. Bevetési helyszínünk Elefántcsontpart, ahol dúl a civil háború, és új hadurak születnek nap mint nap, akik aztán felállíthatják a saját kis seregüket, és nekikezdhetnek a mészárlásnak, marakodásnak. Ebbe a meglehetősen feszült helyzetbe kapcsolódhatunk be, méghozzá úgy, hogy a Légió által valóságban is használt uniformisban feszítünk, az ő hivatalos fegyvereikkel lövöldözhetünk, és az ott megszokott rangú emberek irányítanak minket. A hamarosan kiadásra kerülő FPS program felkészült a helyszínekből, műholdfelvételek alapján realisztikus városokat, településeket, partszakaszokat készítettek el, és a küldetések az aktuális politikai helyzetet próbálják szemléltetni. Megjelenés idén februárban, de addig is nézzétek meg a most kiadott két képet.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Code of Honor
  • Code of Honor

Code of Honor

Platform:

Megjelenés: 2007. február

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

kaleidoszkop
kaleidoszkop [1]
Nem tudom...nekem semmi bajom a franciákkal. Mondjuk a gagyi FAMASuk helyett tervezhetnének valami jobbat.
Ákos2
Ákos2 [293]
Én nem hallottam, hogy a FAMAS-al bajok lennének. Annál inkább az SA-80-al! A G-36 elég drága buli, még a francia hadseregnek is. Azt meg te se mondhatod komolyan, hogy egy egyszerű fegyver miatt kihagynád a francia idegenlégiót! Lehet, hogy az van a spanyoloknak, de hol vannak ők a franciktól?
Lacko
Lacko [11558]
Én mondjuk nem a játékban gondoltam a FAMAS-ra, hanem az életben. Egy rakás szar az egész. Erre már a békák is rájöttek, de a nemzeti büszkeségük tiltja, hogy G36-ot rendeljenek a fritzektől.

Az amcsikat én is unom, ezért ajánlom a briteket L80-nal, vagy a németeket G36-tal. Ha meg idegenlégió, akkor már inkább spanyol. Nekik is G36 van, ha jó tudom.
Ákos2
Ákos2 [293]
Én örölük neki, hogy lesz ilyen játék. Kit érdekel már az amerikai elit alakulat. Végre a "mostohafiúk" légióját is kipróbálhatjuk. Nekem tetszik a FAMAS. Annyira nem lehet gáz, bár nem CS-tem soha. Ha nem valami Specnaz színvonalú játék, akkor biztosan kipróbálom majd.
KisCsirkee
KisCsirkee [16989]
Ha nem utállnám a franciákat talán adnék neki 1 esélyt, a Clarion meg egy rtakat SZARR! :-D
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (8 db)