Még decemberben számoltunk be róla, hogy a KievGames nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen egy hatalmas szerepjáték világot kívántak megalkotni. A Silverfallban több mint százötven kreatúra vár rá, hogy vérét vegyük, ehhez pedig százharminc képesség és varázslatformát használhatunk fel segítségül. Persze az összest úgy sem fogjuk megtanulni, viszont saját csapatot építhetünk fel az NPC-kből, akik mind-mind máshoz értenek, így a hiányzó tudást velük pótolhatjuk. Maga a bejárható Birodalom hatalmas, és rendkívül sok rejtett településsel is rendelkezik, van ahova csak Zeppelinnel juthatunk el, míg máshova csak barlangrendszereken át. Az RPG-kben megszokottnál is nagyobb hangsúlyt kap a történet, ezen belül pedig mi választhatjuk ki, hogy a főszálon belül milyen szerepet is szánunk magunknak, döntéseink pedig kőkeményen befolyásolják jövőnket. De nem szabad megfeledkezni a grafikáról sem, hiszen az előzetes képek alapján nem kell szégyenkezniük ukrán fejlesztőknek. Azt azonban, hogy mindez hogyan is muzsikál élesben, csak most ismerhetjük meg, hiszen a kiadótól megérkezett egy gigantikus méretű demo, amelyben három hatalmas pálya, és az összes karakter rendelkezésünkre áll, őket egész a 15. szintig fejleszthetjük. Az 1.5 gigás demot letöltési részlegünkben találhatjátok meg.
Silverfall demo
Megérkezett a Silverfall angol nyelvű demoja.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 3. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 4. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 5. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]


