Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
2006 közepén kezdte meg az orosz Buka fejleszteni a Collapse című külső nézetes kalandjátékukat, amely azonban rengeteg akciót tartalmaz. A történet szerint 2096-ban járunk, amikor külső dimenziókból érkező rémségek támadják meg a Földet, és gyakorlatilag napok alatt lerombolják az emberiség városait. A kevés túlélő elrejtőzik, és megpróbál a mostoha körülmények között folyamatos félelemben ugyan, de élni. Hosszú idő után aztán felbukkan egy ismeretlen csoport, a Lordok, akik azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy visszaveszik azt, ami a humánoké, és leszámolnak a felszín jelenlegi uraival. A sztori ezután folyamatosan változik, nem kis részben a mi elért sikereinknek köszönhetően. Karakterünk igen részletesen ki lesz dolgozva belsejét és külsejét tekintve egyaránt, míg a harcmenet a San Andreas és a Prince of Persia harcrendszerét ötvözi magában, így látványos és akrobatikus akciójelenetekre számíthatunk, speciális kombókkal megtámogatva. Végül pedig ejtsünk szót a grafikáról is, amelyet "Motion Capture" technológiával készítenek, így egész lélegzetelállító külsőre számíthatunk, amit a most kiadott kilenc új kép is bizonyít.








