Az idei év januárjában jelent meg az Europa Universalis 3, amely igen imponáló adatokkal került a boltokba, hiszen háromszáz év történelmét ölelte fel, és 250 különböző nemzet irányítását tette lehetővé. Most pedig a Paradox Entertainment bejelentette, hogy készül hozzá az első kiegészítő lemez, amely az Europa Universalis 3: Napoleon's Ambition címet kapta. Ahogy a név is sugallja, a nem túl magas, ám annál sikeresebb hadvezér kapja a főszerepet, azonban már az őt megelőző francia forradalom is bekerül a játékba. No de lássuk az újdonságokat:
- A játékidő kitolódik egész 1820-ig.
- Új vezetők, egységek, területek és nemzetek kerülnek be.
- Megváltozik a kereskedelem rendszere, ezentúl a kereskedőt automatikusan kiküldi a gép a környező városokba, vagy oda, ahova az árucsere fókuszt beállítottuk.
- Új típusú városok építhetőek.
- Több száz új történelmi jelentés, pontos dátumokkal.
- Immár beállíthatjuk az AI agressziójának szintjét is, de egyéb beállítások is felkerülnek az újdonságok listájára.
A Napoleon's Ambition a tervek szerint augusztus végén jelenik meg, és kizárólag digitális letöltés formájában lesz elérhető.
