Az Atari is bejelentette, mely játékok lesznek standján a fő érdekességek.
Biztos sokakat érdekel a népszerű anime alapján készülő Dragon Ball Z: Budokai Tenkaichi 3, mely egy remek 3D-s verekedős játék lesz százötven szereplővel, harminc helyszínnel, fejlesztett technikákkal és remek grafikával. A karácsonyi ünnepekre jelenik majd meg PS2-re és Wii-ra.
A PC-s köröket főleg a lengyel fejlesztésű The Witcher érdekli, mely egy összetett és sok lehetőséget tartalmazó akció-RPG lesz egy boszorkányvadász főszereplésével. A CD Projekt játéka fejlett grafikát és fizikai modellezést alkalmaz, napszakok változása, időjárás és a nem játékos karakterek mindennapi tevékenységei is be lettek építve, cselekedeteinknek pedig komoly hatása lesz az eseményekre, így többféle befejezés is lehetséges. A boltokba ősszel kerülhet majd.
A Nintendo DS és Wii tulajdonosok örülhetnek majd a Godzilla: Unleashednek, melyben minden idők egyik legtöbbször feldolgozott szörnye pusztíthat egy remek 3D-s városi környezetben.
Nem kerülheti el a feldolgozást a Jenga sem, így az ősszel kipróbálhatják ügyességüket a Wii és DS tulajdonosok már elektronikus formában is. Természetesen a játékgépes feldolgozásba belekerülnek olyan elemek is, melyeket a való életben lehetetlen lenne megoldani.
Atari E3 lista
Újabb kiadói lista a Los Angeles-i kiállításra.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]