Hosszú éveket kellett várni arra, hogy megjelenjen a S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl című belső nézetes akciójáték, de bizony a végeredmény nem mindenkit győzött meg teljesen. A végleges verzióra ugyanis enyhe túlzás azt mondani, hogy "végleges", hiszen érezhetően a fejlesztőknek még kellett volna némi idő a befejezlshez. Nos, most javíthatnak, és meg is próbálják, hiszen bejelentették a Stalker: Clear Skyt, amely a Shadow of Chernobyl előtörténetét dolgozza fel. A 2008 elejére datált játék támogatni fogja a DirectX 10-es megjelenítést, és a játékmenet is változni fog minimálisan, az új területek aránya pedig körülbelül 50% lesz, de a régiek egy részét is átdolgozzák. A történet nyolc frakció küzdelméről szól, akik a különböző értékes területekért harcolnak (mind játszható). Feladatunk az ellenséges családok bázisának bevétele, ami persze eleinte nem lesz túl könnyű, hiszen csak kezdők leszünk csapatunkban, azonban eredményeink birtokában folyamatosan emelkedhetünk a ranglétrán. Emellett pedig a mesterséges intelligenciát is igencsak kezelésbe veszik a srácok. Többet egyelőre nem árultak el a Clear Sky-ról, de biztosan lesz még róla szó az E3 alatt.
Folytatódik a Stalker!
Bejelentették a Stalker: Clear Sky-t.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky
Platform:
Fejlesztő: GSC
Kiadó: Deep Silver
Forgalmazó: CD Projekt
Megjelenés: 2008. szeptember 26.
HOZZÁSZÓLÁSOK
froginator 2008.09.04. 11:05 [167]
egyébként mikor kezdtem a játékot egyszer volt olyan hogy megyek a parkoló fele és a füvesen találkoztam egy strelok nevű fickóval.nemtom mit kerestt ott amikor én vok strelok a játék szerint.de kinyírtam és egyből feltűnt hogy nem ő strelok hanem a karakter akivel nyomom.+a doki mikor lent vagy a föld alatt téged hív streloknak egyből bevágós.Na minndegy ezt márt mindenki tudja de mind1.S.T.A.L.K.E.R. for ever
goodboy007 2008.06.15. 18:57 [9203]
De kemény van.
froginator 2008.06.15. 18:43 [167]
ez csak oltás
Z-Master 2008.06.13. 11:11 [20407]
Az is érdekes lehet, hogy kikapcsolt monitorral játszol. (LOL de fáj)
> Uri Gellerrel beszéltél már?
> Uri Gellerrel beszéltél már?
froginator 2008.06.13. 10:05 [167]
Próbálj meg mást is ne csak ugyanazokat.Például hagy meghalni az egyik küldetésben szereplő fontos fickót,vagy ha már csináltad akkor mentsd meg!És ne a szemedet hunyd le hanem a monitorod kapcsold ki!Én is úgy tolom.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
