26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Imperium Romanum 2 - Róma örök

Készül a városépítős-RTS folytatása.

Írta: Retee 10 hozzászólás

Az idei év elején jelent meg az Imperium Romanium című stratégiai játék, amely a klasszikus RTS-ek stílusát ötvözte némi városépítős jelleggel. Az IR pedig sikeres lett, így aztán a Kalypso most bejelentette, hogy készül a második rész. A stílus persze marad, hisz a Haemimont csapata leginkább a multiplayer, és a kampány módokat kívánják fejleszteni. Ennek egyik alapja, hogy kiválasztott főhősünk tapasztalta, specialitásai, tudása sohasem vész el, amit egyszer megszereztünk, az a következő küldetésben, sőt még a multipalyer játékban is megmarad, így bármikor felhasználhatjuk. A klasszikus figurák között több igazi híresség is szerepel, így akár Julius Caesart, Pompeyuszt, vagy Octavianuszt is "menedzselhetjük" - velük együtt összesen húsz történelmi személyiség, és húsz küldetés, illetve a hozzájuk tartozó valóban létező környék és város vár majd ránk. Hogy a játék minél reálisabb legyen, megjelenik az éhínség, (például ostrom esetén), amely akár zendülésbe is átcsaphat - erre persze ott a katonaság: ötven egység, hatvan épület, és megújult kezelőfelület gondoskodik róla, hogy a harcok minél reálisabbak legyenek. Építhetünk nevezetességeket, például a Circus Maximust, vagy a Pantheont, ezekkel viszont bajba lehetünk, ha a különböző természeti csapások célpontjaivá válunk (földrengés, árvíz, stb.). A fejlesztők rágyúrnak a gazdasági helyzetre is, így a második epizódban jóval nagyobb hangsúlyt kap a pénzügy. Újdonság még, hogy akár kooperatív módban, ketten is vezethetjük a várost, de persze épp meg is küzdhetünk egymással. Megjelenés 2009 márciusa körül, addig is íme az első képek.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Grand Ages: Rome
  • Grand Ages: Rome
  • Grand Ages: Rome
  • Grand Ages: Rome
  • Grand Ages: Rome

Grand Ages: Rome

Platform:

Fejlesztő: Haemimont Multimedia

Kiadó: Kalypso

Forgalmazó: CD Projekt

Megjelenés: 2009. május

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Tsiaa
Tsiaa [2]
Helló!

Én is tanulok latint, igaz csak a harmadik évet taposom, de annyit még én is tudok hogy az Octavius és nem Octavianus :).
Még új vagyok ebben a műfajban és nem tudom hogy ennek van-e valami köza a Glory of the Roman Empire-höz, mert nekem az van meg.
somesz83
somesz83 [3327]
Hat évig tanultam latint, meg római művelődéstörténetet. Köszönöm, Rome Total War elég volt.:-)
konrad
konrad [13085]
Nekem bejött az alapjáték, megnézem a kiegészítőt is! Tetszett a grafika és én eléggé "kiegyensúlyozottnak" éreztem a játékot. A C4-hez képest nekem jobban bejött.
somesz83
somesz83 [3327]
Róma örök... na ja, nem tanulunk semmiből!:-D
LordMatteo
LordMatteo [29301]
A Celticnek szerintem iszonyat jó hangulata volt, és nagyon jó játék, a maga egyszerűségével is!

A IR kb fél órát szerepelt az életemben, jó volt, csak hiányoltam egy kicsit a sebességet...Lassúnak tűnt.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (10 db)