Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Valve kétségtelenül nagyot szakított a Left 4 Dead című túlélő horror játékuk kitalálásával, mely annak dacára is rendkívül népszerű, hogy a pályák korlátozott száma miatt gyakorlatilag 1-2 nap alatt kiismerhető az egész játék. Ezt ellenpontozza az úgynevezett auto-rendező, melynek köszönhetően a horda mindig máshol és máskor érkezik, így a pálya ismerete ellenére sem fullad unalomba a menekülés. Nem lenne tehát meglepő, ha a kiadó egy második részen is törné a fejét, s erről bizony egyre többen pletykálnak. Az egyik külföldi magazin értesülései szerint a folytatást már a mostani E3-on be fogják mutatni, mindenki nagy örömére. Ilyenkor persze még túlságosan korai részletekről beszélni, de említsük meg, hogy a szóbeszéd szerint a második epizódban négy új túlélőt, több új fegyvert (baseballütő, láncfűrész) viszont kevés új helyszínt kapunk, gyakorlatilag történetünk párhuzamosan pereg majd az előd sztorijával. A jövő héten kiderül, hogy mi igaz belőle…