Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Ha a kedves olvasó már tudja, hogy mit értünk a KJK könyvek alatt, akkor lapozzon egy picivel lejjebb, ha viszont nem, akkor kalandja itt véget ért. Talán jobban is járt, mert borzalmas volt rájönni általános iskolás korban, hogy mindenki micsoda csaló fajzattá válik, ha az előbb említett "kalandod itt véget ért" bejegyzéssel találkozik. Márpedig a leginkább Ian Livingstone nevéhez köthető "Kaland, játék, kockázat" könyvekben elég gyakran futhattunk össze ezzel a szívderítő mondattal, mely után persze a többség vállvonogatva (kevésbé jól neveltek anyázva) visszalapozott az előző számhoz.
A képet egyszerű volt: megvettünk egy kis könyvecskét, mely általában valamely fantasy (néha sci-fi) világba vitt el minket, ahol is karakterünket pátyolgatva nem csak úgy simán olvastuk az oldalakat, mint általában, merthogy itt a lapok számozott "bejegyzéseket" tartalmaztak. És ha a harci, vagy egyéb helyzetben valamit tenni óhajtottunk, akkor választásunktól függően a megfelelő sorszámhoz lapoztunk - persze mindig a másik lehetőség lett volna jobb. A harcokhoz kockák is szükségeltettek, s ha valaki addigi életében még nem találkozott a kísértéssel, az ilyenkor megtapasztalhatta a bibliai jellegű érzést, főleg mikor a várt hatos helyett egyest dobott.
Na de ennyit a múltról, már csak azért is, mert a népszerű könyvsorozat ezúttal iPhone-on tér vissza. A Fighting Fantasy: The Warlock of Firetop Mountain egész pontosan iPhone és iPod tulajok számára válik elérhetővé a közeljövőben, és bizony ismerjük el, a platform tökéletes lehet egy ilyen játék megvalósításához. A könyveknél persze jóval nagyobb interaktivitást kaphatunk majd az arcunkba, ráadásul itt már a csalás sem fog működni, úgyhogy felköthetjük az alsóneműt, ha ki akarjuk végezni az emlegetett boszorkánymestert.
A Ian Livingstone és Steve Jackson által írt művet feldolgozó játék pedig már idén karácsonykor az Apple Store-ba vándorol - sajnos csak angol nyelven, de pont ezért mérsékelt mennyiségű szöveggel a belsejében.



