28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Mozi/film

Nem csonkolják a Farkasembert

Mégsem vágják ki a keményebb jeleneteket a végleges verzióból.

Írta: Retee 19 hozzászólás

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Eldőlt, hogy a Farkasemberből nem vágják ki a keményebb jeleneteket, pedig ezzel a film szigorúbb korhatáros kategóriába kerül: tizenhét éven aluliak csak szülői felügyelet mellett tekinthetik meg. A gyártó Universal stúdió ezzel vállalja, hogy veszít a kiskorú közönségből, viszont azt reméli, hogy annál több felnőtt nézőt sikerül megnyerni a film számára. A Farkasembert nagy várakozás előzi meg, ugyanis egy 1941-ben készült klasszikus remake-je, maga a fő karakter pedig a mozitörténelem egyik legnépszerűbb szörnye, ott van a helye Dracula és Frankenstein fia oldalán.
A filmmel korábban adódtak problémák. Többször is utóforgatásokra került sor, új rendezőt és két új vágót kapott, s emiatt a novemberi bemutatót februárra kellett halasztani. A Farkasember női főszereplője, Emily Blunt szerint azonban ez csak jót tett a produkciónak.
– Nem akarták elkapkodni, és különben sem árt, ha egy ekkora film egyik kicsit tovább fő – mondja a színésznő.
A Farkasembert az Oscar-díjas Benicio del Toro alakítja, apját a szintén Oscar-díjas Anthony Hopkins.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

HOZZÁSZÓLÁSOK

VodevilX
VodevilX [11345]
Egy horrort gyerek szemre szabni, hát ... nem kis teljesítmény lett volna.
powerhouse
powerhouse [13850]
Ja, oké. Akkor vedd úgy, hogy nem szóltam.
Balanses
Balanses [2136]
Mert ez miért ne lenne jól megvágva? Pont az van benne aminek lennie kell. Ennél nem kell se több se kevesebb. Pont olyan a trailer hogy felkapja rá az ember a fejét!:-) Legalábbis szerintem.
Madrac
Madrac [4264]
A hatasvadasz cim alapjan epp akkor nott volna a korhatar ha csokoltak volna szegenyt, egy karlevagas vagy lab tuti nem lefele tolta volna a korhatart. ;)
Germinator
Germinator [29909]
Ez mondjuk igaz:-D

ph: ja, én is így gondoltam.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (19 db)