Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Augusztus 5-én egy olyan történet kerül a magyar mozik vásznaira, melynek több mint 210 évet kellett várnia arra, hogy elnyerje mostani alakját.
Minden 1797-ben kezdődött, ekkor vetette ugyanis papírra Johann Wolfgang von Goethe Der Zauberlehrling című 14 versszakból álló költeményét. A történetet maga a tanonc narrálja végig, és meséli el, miként próbált mestere távollétében ő maga kezeket varázsolni egy seprűnyélre, hogy az megfoghassa azt a két vödröt, melyekkel egyébként neki kellett volna telemernie egy nagy kádat. A varázslat persze túl jól sikerül, s így a seprű nemsokára árvizet okoz.
Körülbelül 100 évvel később Goethe sztorija megihlette a francia zeneszerző Paul Dukast, aki egy 10 perces szimfóniát (L’apprenti sorcier) kanyarított a varázslótanonc kálváriájához. Ezután megint eltelt négy évtized, mígnem egy másik mester kezébe került az anyag. Ő volt Walt Disney, akit annyira elbűvölt a sztori és Dukas zenéje, hogy meg is tette azt készülő, Fantázia című 125 perces szkeccsanimációja fő tételévé. Disney-ék klasszikus zenékre animáltak, a tanoncot pedig nem is alakíthatta más, mint a cég fő figurája, Miki egér. A kész filmet 1940. november 13-án mutatták be a mozikban.
67 évvel később, 2007-ben a Walt Disney Pictures bejelentette, hogy Jerry Bruckheimer produceri felügyelete mellett és Jon Turteltaub (A nemzet aranya 1-2.) rendezésében, Nicolas Cage és Jay Baruchel főszereplésével, élőszereplős film készül A varázslótanoncból. Így Goethe egykori mágikus története az irodalom, a zene és az animáció után ezúttal játékfilmes köntösbe bújik.
Az alkotók nem szerették volna, ha túlsúlyba kerülnek a számítógépes trükkök: „Már az elején biztosak voltunk benne, hogy ez a film remek ötvözete lesz majd a CGI-nak és a mechanikus trükköknek.” – mesélte a legendás speciális effekt-szakértő John Frazier. – „Jon Turteltaub így szokott forgatni. Szereti, ha annyi benne az élőszereplős trükk, amennyi csak lehetséges, mindezt pedig később felturbózzuk egy csipetnyi számítógépes ráhatással. A ’60-as, ’70-es években minden mechanikus volt, ennél azért mi modernebbek leszünk, ám a túlzott CGI használata is veszélyes: a néző még a végén azt hiszi, hogy egy rajzfilmet néz. Fontos a megfelelő arányú elegyítés.”
