28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

gamescom 2010

GDC Europe 1. nap összefoglaló

Rövid beszámoló és fotók.

Írta: Dino 2 hozzászólás

A kölni GDC Europe hétfői, első napján vegyesen sikerült kifognom érdekes és kevésbé érdekes előadásokat. Don Daglow ismét hozta a formáját, két prezentációját is sikerült meglátogatnom, melyekben pár dia ugyan megegyezett, de a téma szerencsére eltérő volt. Reggel arról beszélt, hogyan válasszuk ki játékfejlesztési projektünkhöz a mefelelő platformot (konzolok, telefonok stb. ill. terjesztési metódus), délután pedig arról hallhattuk véleményét, hogy mire érdemes figyelni egy filmlicencen alapuló játék fejlesztésénél. Warren Spector tartotta a nap fő, vitaindító előadását, de sajnos nem igazán a várakozásnak megfelelően: túl sok érdekeset nem hallhattunk tőle, amikor arról beszélt, hogy mit érdemes átvenni a rádió és mozifilmek világából játékfejlesztés során. A legendás fejlesztő jelenleg a Wii-re készülő Epic Mickey-n dolgozik a Disney számára, ami az eddig hallottak alapján igen jónak ígérkezik – az intróját láthattuk az előadás során. Említést érdemel még David Cage, a Quantic Dreams főnökének előadása, aki a 1,5 millió eladott példánynál tartó Heavy Rain fejlesztése során szerzett tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Megtudhattuk például, hogy igyekezett nem a játék címét kihangsúlyozni a promóció során, hanem hogy ő áll a játék mögött, hiszen így nincs „rákényszerítve”, hogy egy folytatást készítsen, hanem ehelyett egy újabb Cage játékot várnak majd a rajongók. (Kicsit egoistának tűnhet a kijelentés, de igyekezett ezt megcáfolni.)
A mai napba csak pár GDC-s előadás fér bele, délután az EA és a Sony sajtótájékoztatója vár rám, amelyekről szintén igyekszem majd hírt adni.
(Elnézést kérek a fotók minőségéért, sajnos a retusáláshoz használt grafikus program meghülyült, és nincs nálam a telepítőlemeze...)

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • GDC Europe 1. nap összefoglaló
  • GDC Europe 1. nap összefoglaló
  • GDC Europe 1. nap összefoglaló
  • GDC Europe 1. nap összefoglaló
  • GDC Europe 1. nap összefoglaló
  • GDC Europe 1. nap összefoglaló
  • GDC Europe 1. nap összefoglaló
  • GDC Europe 1. nap összefoglaló
  • GDC Europe 1. nap összefoglaló
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

eMJé
eMJé [111]
Ezek szerint azt nem mondta, hogy mindjárt jön a Heavy Rain PC-s verziója :(
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)