28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Diablo III - Európában is lehet már valódi pénzért kereskedni

Elindult végre az aukciós ház beígért, valódi pénzes rendszere is.

Írta: rootshaper

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

A Blizzard gyakorlatilag percre pontosan egy hónappal a megjelenés után érezte úgy, hogy eljött az idő, hogy elindítsák az aukciós ház új rendszerét. Érdemes tudni ehhez, hogy két lehetőségünk is van arra, hogy a vásárlásokat és eladásokat lebonyolítsuk: az egyik ilyen, hogy csak a Blizzard webshopjában érvényes pénzért kereskedünk, ehhez azonban szükségünk lesz egy authenticator nevű eszközre, mely iOS és Android telefonokra ingyen elérhető, de akik nem rendelkeznek ilyen kütyükkel, vehetnek a legtöbb hazai viszonteladónál is, mely függetlenül működik a fent említett eszközöktől. A másik opció, hogy a PayPal rendszerét választjuk, amihez pedig szükségünk lesz egy mobilszám megadására, ahova a Blizzard esetenként, utalásokkor SMS-t küld egy kóddal, amit meg kell adnunk a tranzakció lebonyolításához.
Az aukciós házban ilyen módon egyelőre csak felszerelési tárgyakat, tehát páncélzatot, fegyvereket és nyersanyagokat vásárolhatunk és adhatunk el, de a későbbiekben elérhetővé válik a játékban megszerzett arany mennyiség valódi valutára váltása, és ugyanez visszafelé is.
Mivel a játékot régiókra bontva lehet használni, jogosan merülhet fel a kérdés, hogy az egyszeri játékos tud-e például Európából az amerikai aukciós házban vásárolni, dollárért. A válasz nem, csak és kizárólag akkor érhető el a valódi pénzes aukciós ház, ha abban a régióban vagyunk bejelentkezve, amelybe a Battle.net accountunk regisztrálva van. Talán elsőre kicsit körülményesnek hangzik ez az egész, de fő a biztonság, mikor már tényleges pénzekről van szó.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Diablo III

Platform:

Fejlesztő: Blizzard Entertainment

Kiadó: Activision Blizzard

Megjelenés:
2012. május 15. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!