Bőséges frissítéssel készül a World of Tanks fejlesztőcsapata, hamarosan elérkezik a 8.0 verziószám, mely elég szép már önmagában is. Ez a frissítés azonban most nem csak a játékmenetet érinti, hanem sok térkép már a tapasz beizzításakor megkapja az új render motort, melynek köszönhetően végre lesznek szép árnyékok a terepen, valamint sok más apróbb csiszolgatást is véghezvittek rajta.
Ahogy az alant fellelhető videóban is jól látszik - bár kár, hogy nem csináltak amolyan előtte-utána bemutatót hozzá -, a motor tényleg sokat fejlődött és nagyban hozzájárul a beleélési faktorhoz az, hogy rendkívül látványos megvilágítást sikerült összehozni a csapatnak. Külön dicséretet érdemel az is, hogy mindezekkel a plusz látványelemekkel a játék sebessége ugyanazon a gépen nem csökkenni, hanem növekedni fog! De ez még persze nem minden, sok apró játékmenetbeli fejlesztést is beleraknak a tapaszba, mely kiterjed a fizikára és a fejlődési kezelőfelületre is.
Már csak egy valami hiányzik az összképhez, az pedig a megjelenés. Erre sajnos nem tudunk még semmi pontosat mondani, de amint elérkezik az idő, hírt adunk róla.
World of Tanks - méretes frissítés közeleg
Nem csak a játékmenetet érinti az új javítás.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
World of Tanks
Platform:
Fejlesztő: Wargaming.net
Kiadó: Wargaming.net
Megjelenés: 2011. április 12.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Herr Hauptmann 2012.08.09. 19:28 [3187]
"bár kár, hogy nem csináltak amolyan előtte-utána bemutatót hozzá"
Pedig van a videóban :-) Pl. 1:08-1:17 között is.
Pedig van a videóban :-) Pl. 1:08-1:17 között is.
Rigida 2012.08.09. 18:04 [544]
hát én kíváncsi leszek erre a patchre, remélem a red screen problémát is megoldja, és ha a fizika is végre bekerül... már lassan 1 éve ígérgetik
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 12:52
- Ki mivel játszik mostanában? [8247]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]