A gamescom alkalmával lehetőségünk nyílt, hogy a Paradox Interactive prezentációira is ellátogassunk. A kiadó egy közeli szállodában tartotta bemutatóit, amelyek közül kettőn vettünk részt, ezek közül az egyik a most röviden bemutatásra kerülő Magicka: Wizard Wars volt.
Egy rövid beszélgetés és egy humoros trailer megtekintése után máris belevetettük magunkat a játékba, amelynek elején gyorsan elmagyarázták az alapvető irányítást. Az szerencsére nem változott az első játék óta, vagyis a billentyűzeten kell kiválasztani a kívánt varázslatokat, amelyeket az egér segítségével tudunk támadásra vagy védekezésre használni. Az alap mágiák is ugyanazok, vagyis föld, víz, levegő, tűz, élet és halál, ezek kombinációiból pedig rengeteg varázslat összehozható.
A demo elején megalkothattuk saját mágusunkat, akinek öltözékét és felszerelését is mi határozhatjuk meg. Az egyes varázsbotok és kardok ugyanúgy eltérő képességekkel bírnak, ahogyan a különféle köpenyek, így mindenki a saját játékstílusának legmegfelelőbbet állíthatja össze. A demóban egyfajta domination játékmódot próbáltunk ki, vagyis a térképen adott volt három zóna, amelyeket minél tovább meg kellett tartani. A játékmenet alapvetően tehát nem sokban különbözött az első játéktól, azt leszámítva, hogy ezúttal kimondottan az egymás elleni harcra lett kihegyezve. A fejlesztők ígérete szerint éppen ezért sokkal jobban fog működni az egész, nyoma sem lesz az első játék többjátékos módjára jellemző nehézkességnek. Ez mondjuk egy MOBA játéktól el is várható.
A Magicka: Wizard Wars kizárólag PC-re készül, megjelenésére valamikor 2014-ben kerülhet sor.
Megnéztük a Magicka: Wizard Warst
Az egyedi játékmenet a folytatásban is visszaköszön, ám ezúttal minden az egymás elleni csatáról szól.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Magicka: Wizard Wars
Platform:
Fejlesztő: Paradox North
Kiadó: Paradox Interactive
Megjelenés: 2015. április 28.
HOZZÁSZÓLÁSOK
SwitcX88 2013.09.03. 16:32 [621]
Áhá, szóval ez akkor egy második rész lesz? Eddig azt hittem, csak dlc.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]