28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Daylight trailerduó

A napokban két hangulatbomba trailer is érkezett, amelyek a Don't Look Back és a Somebody's Watching címeket viselik.

Írta: GeryG

Már csak néhány hét és megjelenik a Zombie Studios új játéka, és egyben az első Unreal Engine 4 hajtotta alkotás, a Daylight. A történet főhőse egy fiatal nő, aki egy elhagyatott kórházban tér magához, ahol mindenféle kísérteties események zajlanak körülötte. Kijutásában egyedül mobiltelefonjára támaszkodhat, amelyen segítséget ugyan nem tud hívni, de lámpaként, térképként és kameraként jó szolgálatot tehet.
A játék igazi érdekessége, hogy bár kampánya nagyon gyorsan (nagyjából fél óra alatt) teljesíthető, minden egyes újrakezdésnél egy vadonatúj, véletlenszerűen generált épületben találjuk magunkat, ahol a feladványok és a ránk leselkedő veszélyek is mindig máshol, máshogy bukkannak fel. Ennek köszönhetően az első ránézésre nagyon csekély játékidő mindjárt sokszorosára duzzad, így akár több száz órát is beleölhetünk majd a játékba (remélhetőleg).
A premier már nincsen messze, április 29-én lesz esedékes PC-re és PlayStation 4-re, ám addig is nézzétek meg az alábbi két új trailert, amelyből sokat megtudhattok a játékmenetről és az általános hangulatból. Mindenképpen várós.


Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Daylight

Platform:

Fejlesztő: Zombie Games

Kiadó: Atlus

Megjelenés:
2014. április 29. PC
n/a: PS4

Minimális rendszerigény: 2,3 GHz-es processzor, 4 GB RAM, DirectX 11-es videokártya, 5 GB HDD, Windows 7 SP1/Win 8/8.1

Ajánlott konfiguráció: 3,4 GHz-es processzor, 8 GB RAM, DirectX 11-es videokártya, 5 GB HDD, Windows 7 SP1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!