A GameStar magazin német kiadása hozta le a hírt, amely szerint komoly bajba került a Crytek. A német székhelyű, de több országban is irodákkal rendelkező fejlesztőstúdiót mindenki a Crysis szériáról ismeri, bár első játékuk a Far Cry, legutóbbi pedig a kizárólag Xbox One-ra megjelent Ryse: Son of Rome volt. Emellett igyekeznek minél népszerűbbé tenni saját grafikus motorjukat, a harmadik generációjánál járó CryEngine-t, amely kétségtelenül pazar látvány megjelenítésére képes, cserébe magas gépigénnyel rendelkezik.
A Gamestar.de írása szerint a stúdiót megviselték a Ryse fejlesztése körüli bonyodalmak, valamint a motorból sem folyt be olyan összeg, amelyre számítottak, így a cég a csőd szélére sodródott. Az alkalmazottak egy részének kifizetésével is gondok adódtak, valamint a vezető munkatársakat rendre más stúdiókhoz vezénylik. Arról is érkeztek hírek, hogy a Ryse folytatását is törölték. A Crytek természetesen villámgyorsan reagált is a hírekre és igyekeztek cáfolni azokat.
"Az utóbbi időben a médiában megjelent hírek, amelyek alapvetően a GameStar írására alapoznak, egytől egyig pletykák, amelyeket a Crytek határozottan cáfol. Továbbra is az aktuális projektjeink fejlesztésén és kiadásán dolgozunk, mint a Homefront: The Revolution, a Hunt: Horrors of the Gilded Age, az Arena of Fate és a Warface; ahogyan továbbra is támogatjuk a CryEngine-t és a licenceit. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk az E3 alatt és után is a rajongóktól és a sajtótól, ezúton szeretnénk megköszönni a hűséges munkatársainknak, a rajongóknak és az üzleti partnereinknek a további támogatásukat." - olvasható a Crytek közleményében.
Egyelőre tehát nem lehet biztosan tudni, hogy mi a helyzet a stúdió háza táján, mivel efféle híresztelések alap nélkül csak ritkán kelnek szárnyra. Várhatóan a közeljövőben egyértelmű választ kapunk a még nyitott kérdésekre is, amelyek nem csupán a Cryteket érintik, hiszen egy esetleges csődeljárás esetén a tulajdonukban lévő címekre keselyűként csapnának le a nagyobb kiadók és fejlesztők. Valamint egyes források azt sem zárják ki, hogy végül a Wargaming siet a stúdió-kiadó segítségére, vagyis felvásárolják azt. World of Crysis kilátásban...?
Nagy bajban a Crytek?
A német székhelyű stúdióról azt híresztelik, hogy csődeljárás alá került, jelenleg zajló projektjeit pedig törölték. A stúdió cáfol.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 09:07
- Játék kívánságlisták és várólisták [14]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]