A Front Page Sports Football először a Sierra Entertainment kiadásában jelent meg még 1992-ben, hogy utána éveken keresztül újabb és újabb részekkel örvendeztesse meg az amerikai foci iránt fogékony játékosokat. A széria végül 2000-re teljesen leeresztett és meg is szűnt, hogy 2009-ben a Cyanide Studio jóvoltából térhessen vissza. A stúdió számára korántsem ismeretlen az amerikai foci, elég csak a Blood Bowl szériára gondolni, amely valahol erre a sportágra épül, csak épp fantasy környezetben (de emellett nekik köszönhető a Pro Cycling Manager vagy épp a Pro Rugby Manager széria is).
Az idei részben több lehetősége is lesz a virtuális edzőknek, hogy felkészítsék csapatukat aktuális ellenfelükből. Elmerülhetnek az ellenfél játékosainak egyéni és csapatszintű statisztikáiban, de akár meg is nézhetik az ellenfél előző mérkőzését 2D-s vagy 3D-s módban. A látottak alapján előre definiált taktikát dolgozhatnak ki, de a mérkőzés során is lehet azon változtatni, ha az állás ezt megkívánja. A játékkönyvben 80 támadó és 60 védekező taktika, valamint 2300 meghívható játék áll a menedzserek rendelkezésére. Ugyanakkor figyelni kell az egyes játékosokra is, hiszen az egyéni statisztikai mutatóikon túl az előző mérkőzések tapasztalatai (legyenek azok jók vagy rosszak) is hatással lesznek a teljesítményükre. Éppen ezért két mérkőzés között nem csupán a taktikára kell hangsúlyt fektetni, de az erőnléti és technikai edzésekre is.
A Front Page Sports Football a tervek szerint szeptember 25-én jelenik meg kizárólag PC-re, bővebben a hivatalos oldalon olvashattok róla.
Hó végén jön a Front Page Sports Football
Visszatér az amerikai focis menedzser játék.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Front Page Sports Football
Platform:
Fejlesztő: Cyanide Studio
Kiadó: Cyanide Studio
Megjelenés: 2014. szeptember 25.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]










