26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Konzol - Sony

PlayStation játékok PC-n - hivatalosan is érkezik Windowsra a PS Now

Több mint 400, köztük számos konzol-exkluzív címhez kapnak így hozzáférést a PC-s játékosok.

Írta: Zoo_Lee 18 hozzászólás

Az elmúlt hetekben már felröppent egy hír, miszerint a Sony tervezi PC-re is kihozni PlayStation Now című szolgáltatását. Ez lényegében a megoldásuk volt a PS4 kompatibilitási problémájára: mivel az az eltérő architektúrája nem tudta lejátszani a PS3-as játékokat, bevetették a David Perry által alapított, még a PS4 bejelentése előtt felvásárolt Gaikai cég technológiáját, és a régi klasszikusokat havi előfizetések, kölcsönzési díjak fejében elérhetővé tették online streaming keretein belül.
A PS Now-nak köszönhetően a PC-s játékosok hamarosan olyan klasszikusokkal játszhatnak majd, mint a God of War sorozat, az Uncharted trilógia, vagy a The Last of Us. A konkrét megjelenési dátumról még nincs infónk (ezt feltételezhetően a Sony szeptemberi New York-i vagy októberi párizsi konferenciáján jelenthetik majd be), az viszont már most biztos, hogy a szolgáltatás először Európa egyes részein, majd Észak-Amerikában lesz elérhető. Az eddigi előfizetők természetesen extra költség nélkül használhatják a hozzáférésüket a PC-s klienssel is.
A használathoz szükséges minimum gépigény:

  • Operációs rendszer: Windows 7
  • Internet: legalább 5 Mbps
  • Memória: 2 GB
  • Processzor: Intel Core i3 3,5 GHa vagy AMD A10 processzor 3,8 GHz
  • Merevlemez: 300 MB

A Sony a nagy hír mellett bejelentette a hivatalos DualShock 4 Wireless Adaptert is, egy 25 dolláros kiegészítőt, amellyel külsős driverek és eszközök nélkül tudjuk majd csatlakoztatni DualShock 4 kontrollereinket PC-re.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • PlayStation játékok PC-n - hivatalosan is érkezik Windowsra a PS Now

HOZZÁSZÓLÁSOK

-T0ng-
-T0ng- [1675]
Nekem anno a Destiny-vel isteni szerencsém volt. Le volt árazva anno a háromszámjegyűben, de nem a Taken King, csak az alap. Gondoltam jól járok én azzal is, aztán majd beszerzem a többit. Kibontottam a dobozt átforgattam a papírokat, volt ott két kódos lap, amivel aztán nem törődtem, mondván hogy mégis hogy kerülne bele két letöltőkód az alapjátékba, ha nem a Taken King kiadást vettem meg.

Aztán mikor már az alapjáték vége fele voltam gondoltam megnézem, hátha volt olyan piszok disznó szerencsém, hogy tényleg valahogy hozzám kerültek a kiegészítő kódja.....nem tévedtem:-D

Hozzáteszem, se előtte, se utána nem volt ekkora szerencsém:D Itt a Dome-on lassan 10 éve, ha nem több, minden egyes nyereményjátékot bepróbáltam, de csak a Warcraft III novellaíró pályázatán értem el II. helyet:D (az egérpadot azóta, ahogy illik, szarrá használtam). Szóval ennyi mázli kijárt nekem:D

Kontroller téren amúgy én is sokallom kicsit az Elite árát, viszont kifejezetten tetszik, hogy kinézetre (sajnos fogásáról, anyagáról nem tudok nyilatkozni) valamivel minőségibbnek tűnik, ráadásul sok esetben azért jól jön, hogy át tud az ember konfigurálni egy egy gombot (pl. stick nyomkodása halálom egyes helyzetekben). Kíváncsi leszek milyen lesz a PS4 Neo mellé kerülő facelift-elt kontroller.
VodevilX
VodevilX [11345]
Fura dolog, de egy hét alatt meg lehet szokni. Én anno Fifa 05/PES4 környékén kezdtem Logitech DualAction-el, ami ugye PS kialakítás, fasza volt meg minden, aztán jött a Chillstream, ami meg X360, az első héten nagyon szenvedtem, annyira nehezen álltam rá a bal analógra, de ahogy megszoktam, sokkal jobban szerettem, utána egy F510 ami megint PS jelleg, de innentől már könnyedén tudtam váltani, majd egy igazi X360... közben vettem egy PS3-at :D, végül mióta van dongle, megállapodtam a wireless X1 kontrollernél. Ha választanom kell, egyértelműen ez a legjobb!
Mondjuk az az Elite... semmiképp sem tudnék jó szívvel kiadni érte annyit, biztos nagyon fasza, de ennyivel nem jobb... még ha 30k körül megállna, esetleg... de ezen a szinten, még az sem számítana semmit, tökéletes ez a normál változat is. És egyébként azok az alsó plusz gombok, nem igazi plusz gombok, csak át lehet pakolni a többit oda, tetszés szerint.
Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Na, én meg pont fordítva voltam, mivel a Sony konzoljával kezdtem, nekem teljesen arra állt rá a kezem, és amikor aztán vettem egy 360-ast a PC-hez, akkor volt fura, hogy nem egymás mellett vannak. :-D Ráadásul az elején azzal is bajom volt, hogy ugye mindkettőn van X, csak más helyen, így rendre félrenyomtam az XBOX 360-as kontrolleren. :-D A tapipad pedig ja, totál nem használták i. Én pl. megvoltam róla győződve, hpogy majd a Heavy Rain/Beyond: Two Souls Remasterednél kihasználják és áttesznek rá pár funkciót, de nem. Asszem van valami funkciója ebben a két játékban (meg talán az Uncharted és a The Last of Us Remasterednél is), de klasszikus módon tényleg csak a Second Son használta ki.
A Destinys megerősítést akkor pedig köszi. Pár hónapja szemeztem a Taking King kiadással, de aztán valamiért tólódott nálam ez a terv és mire újra előjött, már jött a hír a végleges, ALL-IN pakkról.
-T0ng-
-T0ng- [1675]
Őszintén megmondom én a Dualshock 4-től féltem nagyon. Előtte a Microsoft kontrollerével játszottam sokat és nem tudtam mennyire lesz kényelmetlen, hogy a két stick egymás mellé lett helyezve. (haverom is rendesen ráparáztatott, mondván hogy neki marha kényelmetlen) Végül nem lett igaza és még jobban is szeretem, mint a másik konzolét.

Amit sajnálok, hogy PS4-ről hiányzik az a bizonyos Elite kontroller verzió. El bírnék viselni egy valamennyivel professzionálisabb, több gombos, kisebb tapipados (mert szerintem senki nem használta igazán ki a lehetőségét, kivéve talán az Infamous Second Son-ban).

Igen Crea! Destiny-vel mindenképp várj, főleg, hogy a nagyobb eventek (Iron Banner, Trials of Osiris) is parkolópályára helyezésre kerülnek az új kiegészítő megjelenéséig, azok pedig elég jók szoktak lenni.
VodevilX
VodevilX [11345]
De egy cover shooternél tényleg tök más :D Bebújsz, vársz, és ha ráérzel kihajolásnál már egyből a fejen a célkereszt és csak lőni kell. Mondjuk a grenade spam amire, azt hiszem Uncharted 2-ben képesek voltak, nem mindig segít...:-((, meg egy Brutal végig játszást sem vállalnék be... de tényleg számtalan TPS-t normal/hard-on letudva, szinte tökéletese párosítás. Max egy-egy szopatós boss fightnál kell egérhez nyúlni, hogy én legyek a boss, ne pedig ő :D
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (18 db)