25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Mozi/film

Kutcher szakítani próbál

Írta: Dino

Ashton Kutcher nem tud lekerülni a magazinok címlapjáról. Az ifjú szívrabló az elmúlt hónapokban azért volt az újságok gyakori vendége, mert mindenki csodálta, hogy a Szakítópróba (Just Married, hazai bemutató: május 15.) című romantikus vígjáték forgatása során olyan alaposan beleélte magát szerepébe, hogy végül feleségül is vette partnernőjét, Brittany Murphy-t. Mostanában inkább arról kérdezgetik az újságírók, hogy miért hagyta el mégis.
Kutcher ebben a hónapban a Rolling Stone magazin címlapján félmeztelenkedik. A képhez tartozó interjúban pedig bevallja, hogy halálosan szerelmes Jennifer Aniston-ba, Cameron Diaz-ba és Nicole Kidman-be. Rajongói azt is megtudhatják, hogy egy házibulin együtt szívott füves cigit Bus elnök lányával, sőt, arról is, hogy határozottan feltette magában: bármi történjék is, esküvőjük évfordulóján, minden évben száz szál vörös rózsát küld egykori feleségének és partnernőjének Brittany Murphy-nek. Összefoglalva: ez a srác pont olyan az életben, mint a Szakítópróbában – dilis, de nagy szíve van.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!