Emlékezték még a Vanquish-re? A Platinum Games egyik korai játékáról van szó, amely még 2010-ben jelent meg PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra. A PC-s játékosok ebből akkor kimaradtak, amit sajnálhattak is, ugyanis egy díjnyertes akciójátékkal lettek ezáltal kevesebbek. Ám tavaly nyáron, röpke hat évvel az eredeti premier után felröppent a hír, miszerint a stúdió a PC-s premiert tervezgeti. Egészen pontosan a stúdió egyik alapítója, Atsushi Inaba beszélt erről a lehetőségről
Ráadásul a premier már szinte a nyakunkon van, ugyanis a játék május 25-én kerül majd a Steam kínálatába. Addig is elő lehet már rendelni, aki pedig korábban megvette a szintén Platinum Games alkotás Bayonettát, az cserébe 25%-os kedvezményt is kap az árából.
Természetesen hét évvel az eredeti premier után a játéknak illik némi grafikai javulást is felmutatnia. E téren a készítők 4K-támogatást, stabil (de nem korlátozott) 60 fps-t, valamint egy sor PC-exkluzív effektet kínálnak, mint az állítható textúra- és árnyékrészletesség, SSAO, antialiasing és anisotropic filtering.