A tavaly bejelentett Darwin Project is a battle royale őrületet igyekszik meglovagolni. A Scavengers Studio játék azonban egy picit jobban törekszik az egyediségre a konkurenciánál, ami megadhatja neki az esélyt az érvényesülésre.
Az alapok most is a szokásosak, vagyis a pálya egy véletlenszerű pontjáról indulunk, a túléléshez pedig le kell vadásznunk az összes többi játékost. Felszerelésünk mindössze egyetlen íjból és baltából áll, a pálya pedig folyamatosan szűkül. Eddig tehát túl sok egyedit nem mutatnak fel a játék. Ami kiemelheti a szürke tömegből, az egyrészt a játékosok száma, hiszen itt nem százan, hanem mindössze tízen esünk egymásnak. A játékosok különböző nyíltípusokat készíthetnek, valamint csapdákat is állíthatnak egymásnak.
De az igazi érdekességet a Show Director mód kínálja, amely lényegében egy külső játékos által irányított drónt jelent. A drónt irányító „rendező” számos formában alakíthatja a játszmát. Megjelölhet játékosokat a térképen, befolyásolhatja, hogy mely zónák kerüljenek tiltólistára, de adhat bónuszokat is egy-egy játékosnak, valamint ledobhat stratégiailag fontos felszereléseket valahova, hogy odacsalogassa a harcoló feleket.
Az, hogy a Darwin Project megállja-e a helyét az egyre erősödő mezőnyben, még kérdéses, de a március 9-én rajtoló korai változata már nagyjából választ is adhat erre. A játék PC-re és Xbox One-ra is meg fog jelenni.