25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Készül a Tour de France 2018 és a Pro Cycling Manager 2018

Ahogy minden évben, idén is elkészül az aktuális szezont feldolgozó két videojáték.

Írta: GeryG

A Focus Home Interactive és a Cyanide Studio évről évre elkészíti a világ leghíresebb bicikliversenyének videojáték-adaptációját. Ahogy nem telhet el év FIFA vagy CoD nélkül, úgy nem maradhatunk Tour de France és Pro Cycling Manager epizód nélkül sem.

Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk a sorozattól, a Tour de France 2018 is kizárólag konzolokra fog megjelenni, míg a Pro Cycling Manager 2018 érkezik PC-re. A két játék egyszerre várható, a legnagyobb különbség pedig az lesz köztük, hogy konzolon inkább magára, a bringázás élményére helyezik a hangsúlyt, míg PC-n az istálló és a versenyzők menedzselése lesz a feladatunk. Az idei játék nagy újítása (mármint konzolokon) a Pro Leader játékmód lesz, amelyben saját versenyzőnket alkothatjuk meg, majd őt vezethetjük fel a világranglista élére. Emellett továbbfejlesztik az erőnléti rendszert és a mesterséges intelligencián is csiszolnak, hogy még nagyobb kihívás elé állítson.

A PC-s menedzserjátékban a teljes 2018-as szezonon kell keresztülvezetnünk istállónkat. Ez kétszáznál is több verseny ötszáznál is több szakaszát jelenti, köztük olyan legendás futamokkal, mint a La Vuelta és persze a Tour de France. A mi feladatunk lesz a legjobb versenyzők leigazolása, felkészítése, menedzselése és persze versenyek közben az erőnléti terv összeállítása is.

A Tour de France 2018 és a Pro Cycling Manager 2018 is június 28-án fog megjelenni. Előbbi PlayStation 4-re és Xbox One-ra, míg utóbbi kizárólag PC-re.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Tour de France 2018/Pro Cycling Manager 2018
  • Tour de France 2018/Pro Cycling Manager 2018
  • Tour de France 2018/Pro Cycling Manager 2018
  • Tour de France 2018/Pro Cycling Manager 2018
  • Tour de France 2018/Pro Cycling Manager 2018
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!