28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Szabadidő

Hétvégén PlayIT Show Szegeden is

Június 10-én a Szegedi Tudományegyetem központjában várják a játékosokat.

Írta: Zoo_Lee

Hétvégén PlayIT Show Szegeden is
Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Június 10-én, azaz most vasárnap kerül megrendezésre a szegedi PlayIT Show, mely legutóbbi látogatásunk óta már kinőtte a régi Baumax épületét, és immár a város szívében, a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában (TIK) várja majd a vidéki gamereket. A jelentősen megnövekedett befogadóteret a szervezők ígéretei szerint ezúttal is bőségesen kitöltik majd a különböző, változatos programok, köztük olyan szokásos, szinte kötelező elemek, mint a youtuberek dedikálózónája, e-sport megmérettetések (1v1 és 2v2 mérkőzések mellett a Lenovo Legion Kupa keretein belül is), valamint régi és klasszikus játékok minden mennyiségben.

A szervezők külön kiemelték új AR-élményüket, a Star Wars: Jedi Challenges mókát, mely augmented reality technológiával a show környezetét fogja kiterjesztett valóságként egy Star Wars filmekbe illő csatatérré változtatni. Kíváncsian várjuk, a nagyobb helyszínnel mennyivel többre lesz képes a szegedi show - véleményünket, élménybeszámolónkat természetesen olvashatjátok majd ezúttal is utána.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Zoo_Lee

Zoo_Lee
4-5 évesen találkozott először a videojátékok világával a Putt-Putt (ill. a Doom és a Heretic) formájában, azóta pedig nincs számára megállás. 2010-ben, 18 évesen csatlakozott a PlayDome csapatához. A videojátékok, azok kultúrája, történelme mellett rendszeresen ír még különböző platformokon horror- és trash filmekről, képregényekről. 2017 óta műfordítóként is garázdálkodik. Civilben szoftverfejlesztő.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!