Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Mafia: Trilogy

Mafia: Trilogy – itt vannak a beígért részletek!

A 2K Games néhány napja jelentette be, hogy felújítják a trilógiát, az első részleteket pedig már ígérték.

2020.05.19. 18:28 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Az egész azzal kezdődött, hogy jó két év után életre kelt a Mafia széria hivatalos Twitter-csatornája. Majd néhány nappal ezelőtt jött a hivatalos bejelentés a 2K-től: készül a Mafia: Trilogy, vagyis a 2002-ben indult széria felújított kiadása. Ebből igazán az első és a második rész felújítása (de kimondva-kimondatlanul is főleg az elsőé) az érdekes, hiszen ezek a játékok sokkal népszerűbbek, mint a 2016-os harmadik rész. És utóbbi talán még nem is érett meg a felújításra. A bejelentéskor azt ígérték, hogy az első részleteket ma fogják felfedni, ám nem sokkal később néhány kép már ki is szivárgott, amelyeken az első rész látható megdöbbentő átalakulása és megújulása után.

Mostanra kiderült, hogy a Mafia III Definitive Edition esetében nem is beszélhetünk felújításról, csupán újrakiadásról az összes DLC-vel. A Mafia II Definitive Edition esetében pedig egy HD Remastered verzió készül, amely tehát nem egy remake, csupán egy lehetőségekhez mérten feljavított új kiadás a 2010-es játékból. Ha hinni lehet a híreknek, akkor a második és a harmadik rész Definitive Edition változatai már mától elérhetőek PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Akinek a Steamen vagy a két konzol áruházán keresztül már megvannak az eredeti játékok, azok egy frissítés formájában kapják meg a felújított verziókat. De az első részre még várnunk kell, az ugyanis nem egy remaster, hanem egy remake.

A Mafia Definitive Edition fejlesztését a Hangar 13 csapata végzi (akik a harmadik részt is elkövették pár éve). A stúdió gyakorlatilag a nulláról kezdte el a játék fejlesztését, vagyis egy teljesen önálló alkotásról beszélhetünk a 2002-es eredeti alapján. Érdekesség, hogy annak írója és rendezője, Dan Vávra a hivatalos Twitter-csatornáján meglehetősen rossz szájízzel beszélt a projektről, amihez neki a világon semmi köze nincs és nem is jósol neki túl nagy jövőt…

A fejlesztők ígéretei szerint nem csak újra elkészítik az első részt, de ki is bővítik azt. A sztori is részletesebb lesz, a játékmenet is és persze a grafika is teljesen megújul. Új dialógusok is kerülnek a játékba, ugyanakkor a zenékhez nem nyúlnak. Természetesen a grafika változik a legtöbbet, de a város is nagyobb lesz, lesznek gyűjtögetnivalók, azokat a karaktereket is jobban kibontják, akiket eredetileg csak futólag ismerhettünk meg. Az autók mellett immár motorokra is ülhetünk majd. Aki megvásárolja a Mafia Definitive Editiont, az megkapja ajándékba Tommy Angelo ruháját és jellegzetes taxiját a másik két epizódhoz is.

Sajnos az első részből egyelőre nem kaptunk játékmenet-bemutatót, de egy rövidke előzetest külön is készítettek hozzá. A premierre augusztus 28-án kerülhet sor PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Előtte viszont június 6-án a PC Game Show keretein belül még többet megtudhatunk majd róla. ■

Mafia: Trilogy
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Mafia: Trilogy

hozzászólások (2)

goodboy007
goodboy007 2020.05.20. 14:59
Az első rész hatalmas kedvenc, de a második és harmadik résszel egy percet sem játszottam, minekután már a II-ről is azt lehetett olvasni anno, hogy nem ér az első rész nyomába (viszont ahogy olvasom, azért az bőven tisztességes játék lett és a videók is hangulatosak, amiket láttam róla).

Remélem nem becstelenítik meg az emlékét, ha az eleje tele lesz bugokkal, inkább működésre bírom az eredetit.
Skorpio90
Skorpio90 2020.05.20. 22:39
A második rész valóban meg se közelíti az első színvonalát, de szerintem ez két dolog miatt van így. Egyrészt azt a szintet egyszerűen nem lehet elérni, másrészt szerencsétlen folytatást szétvagdosták a sztoritól kezdve a játékmenetig kb. mindenhol. Én a mai napig nem tudom hova tenni a történetét, mert óriási lukak vannak benne. Nem egyszer fordul elő az, hogy sok karakterrről fingod sincs, ki az, mert egy átvezetőben láttad pár másodpercre, aztán amikor valami fontos történik vele, akkor nem érted, hogy mi a fasz van, mert kb. nem is emlékszel rá, hogy kiről van szó. Kedvenc példám a játékmenet megcsorbítására meg a következő: van egy autóbontó arc, akivel a játék elején találkozol, csinálsz neki egy küldetést, majd végül mondja, hogy látogasd meg néha, mert tud fasza munkákat adni. Innentől kezdve viszont teljesen mindegy, hogy mikor, melyik küldetés előtt, vagy után, közben keresed fel, mindig azt fogja mondani, hogy szevasz fater, most nincs munkám számodra, gyere vissza máskor. Vagy pedig vannak átvezetők, amiken érződik, hogy eredetileg játékmenetnek szánták. Na, és még ehhez képest is egy elég szórakoztató játékról van szó, szóval érdemes adni neki egy esélyt. A harmadik részről meg a többi kolléga a másik topikban elmondta, mi a baj vele.
ajánlott olvasnivaló