Ha körökre osztott világháborús stratégia, akkor a veteránoknak a Panzer General, a fiatalabbaknak a Panzer Corps játékok juthatnak eszébe. A Slitherine által minap bejelentett Headquarters: World War II viszont azon túl, hogy az is körökre osztott stratégia lesz, nem sokban hasonlít majd rájuk. A játékban a D-nap után kapcsolódunk be a háborúba az amerikai, a brit vagy a német oldalon. A csaták tehát körökre osztva zajlanak és a megfelelő taktika, az egységek pozicionálása a harctéren és a képességeik ügyes kihasználása lehet a kulcs a sikerhez.
Minden egység más erősségű páncélzattal bír elől, hátul, oldalt és felül. Természetesen a tereptárgyak is befolyásolják majd a látóteret és a célzási lehetőségeket, illetve fedezéket nyújthatnak. A környezet és az épületek rombolhatók lesznek, ezeket el is lehet foglalni attól függően, hogy milyen állapotban vannak.
Három kampányt, összesen huszonhét küldetést lehet majd teljesíteni, köztük pedig menedzselni kell az egységeinket is, hiszen tovább visszük őket a következő ütközetbe. Két csata között fejleszthetjük őket és akár háborús hősöket is rendelhetünk melléjük, hogy még hatékonyabbak legyenek. Az egységek (főleg a gépesített egységek) legénységgel is rendelkezni fognak, amire szintén figyelni kell. Ha meghal egy tank legénységének valamely tagja, az csökkenti a tank hatékonyságát: lövész nélkül kevesebbet támadhat, sofőr nélkül kisebb lesz a mozgástere.
A Headquarters: World War II kizárólag PC-re készül és valamikor jövőre jelenhet meg.