26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Kiszivárgott a Diablo Immortal dátuma?

Már régen meg kellett volna jelennie, de egyelőre csak a bétán van túl.

Írta: GeryG 5 hozzászólás

Felemás érzéseket keltett a rajongókban a Blizzard, amikor 2018-ban bejelentette, hogy készül a Diablo Immortal. Ekkor már évek óta várta mindenki, hogy végre bejelentsék a nagy múltú franchise negyedik részét, de ehelyett kaptak egy mobiljáték-bejelentést.

Másfelől viszont sokan éppen azért várják már évek óta, hogy megjelenjen a Diablo Immortal, mivel manapság sokkal nagyobb közösség játszik rendszeresen Androidon vagy iOS-en, mint néhány évvel ezelőtt. Ők pedig minden nagyobb kaliberű játéknak örülnek.

Csakhogy a Diablo Immortal még mindig nem jelent meg, pedig az eredeti tervek még egy legkésőbb 2021-es premierről szóltak. Ehhez képest mostanáig csak különböző alfa és béta tesztekre került sor, a megjelenésről pedig hivatalosan még csak szó se nagyon esik.

Nem hivatalosan viszont igen. Történt ugyanis, hogy az Apple online áruházában, az App Store-ban véletlenül nyilvánosságra hozták a játék premierdátumát, amely eszerint június 30-án lesz esedékes. Hogy ez mennyire volt placeholder vagy mennyire valós dátum, azt persze hivatalos megerősítés vagy cáfolat hiányában nem lehet tudni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Diablo Immortal

Platform:

Fejlesztő: NetEase Games

Kiadó: Blizzard Entertainment

Megjelenés: 2022. június 2.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Peace
Peace [28366]
Én nagyon szuperül eljátszok majd vele. Állítólag lesz benne story is, úgyhogy jöhet. Szívesen rááldozok egy keveset a munkaidőből. :-D Otthon elő nem vennék ilyesmit. :-P
Gobiakos
Gobiakos [13266]
Adott pillanatban sokan éreztek hasonlóan... :D :D :D
david139
david139 [18578]
Do you guys not have phones?
jawsika
jawsika [4046]
"Felemás érzéseket keltett a rajongókban"
Elsöpörte őket a népharag. :D
Peace
Peace [28366]
Be van állítva az automatikus telepítés megjelenéskor. :P
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (5 db)